A 19. század utolsó harmadában a tőkés társadalom a fejlődés új szakaszába lépett. A termelés egyre erősebben koncentrálódott, egy-egy ágában monopol-helyzetet kivívó tőkéscsoportok (szindikátusok, konszernek, kartellek, trösztök) jutottak uralomra. Az iparilag fejlettebb országokban tőke fölösleg halmozódott fel s jelentkeztek az első túltermelési válságok. Védekezésül megindult a harc a monopóliumok között a piacért, a befektetési lehetőség, a nyersanyaglelőhely biztosításáért. A növekvő feszültség, a kirobbanó háborúk ellenére ez a néhány évtized a gazdaságban, s az építészet, a művészetek terén is a lendületes fejlődés kora. A kiegyezés idején a romantikát az eklekticizmus váltotta fel. A szó a görög kiválogat szóból származik, és olyan műalkotás jellemzője, amely a felújított történeti stílusok egyvelegét tükrözi. A 19. sz. második felében egész Európában elterjedt. Az eklektikán belül beszélünk : neoreneszánsz, neogótikus, neoromán, stb., stílusról.  A művészek a múlt kimeríthetetlen tárházából merítettek, az új formanyelv kialakítása még nem indult meg,   vagyis a művészek szabadon válogattak a különböző korok stílusainak formakészletéből. Az Eklektika valójában nem külön stílus, hanem a történelmi korokhoz forduló új stílusok  változatos együttesének összefoglaló neve. Új tér- és tömegalakítás nincs, ellenben pluralizmus azaz sokféleség a jellemző. Hazai kibontakozásának időpontja egybeesik Pest-Buda egyesítésének idejével (1873).

Az 1850-1870 közötti két évtized a realizmus diadalának a korszaka. Nézzük meg mi valójában a realizmus kialakulásának háttere?  Az ipari forradalom győzelme a napóleoni háborúk után lassan egész Európában átalakította vagy legalább is magához rendelte a gazdaságot. A szabad versenyes kapitalizmus egyre inkább globális méretűvé vált - ez a folyamat az 1850-es, 1860-as évekre válik befejezetté. A szinte fölfoghatatlan mértékű és ütemű változások nemcsak a gazdaságot és társadalmat változtatták meg, hanem a tudományok is hasonló jellegű változáson mentek keresztül; a Nagy francia enciklopédia aprólékosan rögzített szintje ipartörténeti dokumentum lett. S a tudományok változása megkövetelte a filozófiai elgondolások módosítását is. Az eddig perifériális közgazdaságtan a központba kerül, s vele együtt a matematika új ágai: a statisztika (a megnövekedő államapparátus és a gazdasági termelés áttekintése) és a valószínűség számítás. Az ismeretelméletben új felfogás jelentkezik, a pozitivizmus. A természettudományos eredmények felől indultak el: pozitív ismeretnek az igazolt, bizonyított ismeretet nevezték - s azt tartották pozitív tudománynak, amely ilyen ismeretekből épül fel. Azt viszont hamar fölismerték, hogy a társadalomtudományok a régi felfogás szerint képtelenek megfelelni az új irányzat követelményének. Fölfedeznek egy új társadalomtudományt - ez a szociológia (nevében is társadalomtan). A szociológia az a társadalomtudomány, amely az egész társadalommal foglalkozik; olyan értelemben összegző embertudomány, hogy magába foglalja a politikát (az emberek társadalmi viselkedése), a politikai közgazdaságtant (az emberek gazdasági viselkedése) és a neveléstudományt (az ember beillesztése a közösségbe). Tehát célja és feladata a leírható jelen társadalom kutatása. A szociológia tehát tényszerűséget kutat (nem az egyes embereket, hanem rétegeket, csoportokat vizsgálja). A történelemtudomány megújítása is ebből indul ki: az osztályok és rétegek léte és szükségszerű harca alapján vezeti le a történelmi változásokat (amelyeket még Hegel is az "abszolút szellem" föltételezésével tudott. A polgárság győzelmét megalapozó felfogást K. Marx a történeti szociológiával ötvözve "gyakorlati utópiává" fejleszti, amelyet történelmi materializmusnak nevez. Eközben a biológia történeti kutatásai a biológiai determinizmus elméletét alakítják ki, melyet szociál- darwinizmusnak is neveznek. A 19. század első harmadára a polgárság "rájön", hogy az eszményi kapitalizmus (a 18. században megfogalmazott polgári utópia) nem azonos a valósággal. A pozitivista történelem- és társadalomfelfogás szerint az emberi szellem fejlődésének három fokozata van: a., az ún. teológiai: az emberek misztikusan magyarázzák a világot - ennek az ún. katonai társadalom felel meg; b., az ún. metafizikai: ebben az emberek a spekulatív filozófia elvont gondolataival magyarázzák a világot - ennek az ún. jogi társadalom felel meg és c., az ún. pozitív szakasz: a tudomány megbízható, egzakt gondolataival magyarázzák a világot. Csakhogy az emberek nemcsak a felvilágosodás tanaiban és a létező polgári társadalom működésének helyességében kezdtek kételkedni, hanem minden más egyébben is. Olyan életfilozófiák jelennek meg, amelyek az egyén kétségeire és kérdéseire kísérelnek meg válaszolni. Korszakunkban a tolsztojanizmusra hívom föl a figyelmet. A tételesen meg nem fogalmazott felfogás részben a (pravoszláv) kereszténységből fakadó felebaráti emberszeretetre épül, részben pedig a felvilágosodás szentimentalista filozófiájára, valamint arra a feltételezésre, miszerint az ember képes önmagát és környezetét megváltoztatni. Legfontosabb gondolata, hogy küzdeni kell a Gonosszal, de nem szabad a Rossz eszközeivel (például erőszakkal).

A realizmus fogalma, korszakolása és általános jellemzői:
A realizmus stílusirányzata a 19. század első negyedében, harmadában alakult ki, s a 20. század első harmadáig, feléig különíthető el. A név a latin real ('valós') szóból származik. A realizmus stílusirányzatát nem szabad összekeverni a realista ábrázolási módszerrel. Ez utóbbi az arisztoteliánus esztétikák visszatükrözésének gyakorlati, művészi megvalósulása. A realista stílusfejlődési tendenciához sorolható művész a létező társadalmat az esemény tükrében vizsgálja a szociológia és a pozitívizmus segítségével. 

A hosszú időszakot különbözőképpen bonthatjuk kisebb korszakokra - egyik feltételezés szerint:

Összegezve - mi a realizmus?

• Tágabb értelemben: esztétikai fogalom = valósághűségre törekvő ábrázolásmód a művészetben  kortól és stílustól független
• Szűkebb értelemben: a 19. század egyik stílusirányzata (kb. 1830-80, Kelet-Közép-Európában a 20. sz. első évtizedeiig), mely hat a festészetben és az irodalomban

Jellemzői, törekvései:

• a korabeli társadalom keserű valóságára figyelni:
  - a "sötétebb oldalt" (a nyomorgók, elnyomottak, kiszolgáltatottak mindennapi életét) is megjeleníteni, azzal szembesíteni a társadalom "szerencsésebb" részét
  - a pénz, az érdekek által vezérelt, elzüllő, álszent, karrierista társadalmat, kiüresedő érzelmeket leleplezni
• mindezt tudományos igényű pontossággal, szenvtelen hitelességgel ábrázolni
• mindig társadalombíráló szándékkal alkotnak -> KRITIKAI REALIZMUS

Korkép

Építészet

Festészet

Szobrász