Lépteim magánya visszhangzik az üres utcákon, Egyedül lépkedek én már itt. Olykor az épület sziluettjén, Egy ismerős arc rám tekint. . Gyöngéd nevetésed hangja, Szívembe
Receptorok ingatag ingert továbbítanak, így égsz tök véletlenül el bennem tökéletlenül. Képletté lett szívem falán hiányod, mely teljes talány, megoldást sem sejtenek a neurotranszmitterek. Az
Veled együtt hallgat a csend, már nem fáj, hogy múlik a perc. idő nem sodor, ha itt vagy, szívemet nem járja a fagy. Veled
… hullámzó… sötétkék… SÚLYOS CSEND hallgatag mélység hullámzó holt idő sötétkék ölével magányba merítő aljzatba lehúzó ólom-álom hangot elnyelő
Én nem tudom mi az a szerelem. Számomra talány, egy rejtelem. Nem találkoztam tán sose vele, nem ismerem. De az életem veled kedvelem. Jó,
Mikor elindultam, köd kísérte lassú léptem Fájdalmam zsinegét magamból tépkedtem. Minden gondolatom sírva összeszedtem, Magamhoz öleltem túl rongyos életem. Miért volt velem, hogy ha más
