Csak egy álom voltál, és az is maradtál, távolságot színleltél és végül lemaradtál. A jobb világot kerested, de elvesztetted, sebzett szíveddel a biztonságot kerested. Csak
„Hencse megállt és várt. A hegy csúcsa felett narancsszínű fényrózsa jelent meg. Ezüstös fátylat tükröződött az égre a folyó vize. Lila felhők haladtak el felette
A temető csendje megidéz egy percre… Bárcsak itt állhatnánk egymást átölelve! Elmondanád nekem, van-e ott fenn élet, elmondanád, meddig vágy` vissza a lélek. Én is
Lányból asszonnyá tördel a tükör, vagy adrogün leszek megint, kit féltékeny istenek ostora hasít majd ketté. Születtem fényből, csillag porából lőszeres hordóba tömött életem robbanni
Pokolra jut, ki Belzebub sorába áll! Babilon városában fekete köd; a bűn sündörög. Ármány kúszik feléd, tűzben fagyott mosoly s forró üstben, Goebbels rotyogva röhög.
Lámpák fényében világít még a sárga lomb. Nem hullt még le mind. Halk neszezés – a gondolat Emlékek tűnnek fel, a múlt velünk itt bolyong,
Másképp hallani régi új igét légvárat építeni mindenek felett, s a végtelen elipszisét pörgetve, suttogva varázsigét reánk áldott zsolozsmát hintenek. Mert nem jár más dícséret,
