Gyűlölöm az életemet. Mondhatja bárki, hogy csak érzékeny vagyok, de ez nem igaz. Negativitásom nem az irreálisan nagy elvárásaimból eredeztethető, sokkal inkább abból, ami valójában
Pipacsszirmokat borzol a szellő, Hegyeknek ormán ömlik a fény. Izzik fent az ég, görbül remegőn, Lángnyelveket szór, s robban a tér. Esőistenhez fohászkodunk rég, Vihart
Zsibbadt végtagjaimon az izzadság lepereg, Beszűkült torkomon rút szárazság cövekel. Nem találom a helyem. Nem bírom sehol sem. Tüzesen tikkasztó hőáradat dermeszt meg. Sorvad
1. Nyár van és igazán nagyon meleg. Messzebb elmosódnak az árnyak. S én távoli lidérc-képbe merengek. Minden mozdulat új erőt von el. S egy egykori
Szúette szekreter, vén bútordarab Csak állt a sarokban esztendők alatt. Roskadt falat támaszt, emléke a múltnak, Foszlott függönyön át ablak szeme pislant. Fiókja féltve őrzi
