Gyűlölöm az életemet. Mondhatja bárki, hogy csak érzékeny vagyok, de ez nem igaz. Negativitásom nem az irreálisan nagy elvárásaimból eredeztethető, sokkal inkább abból, ami valójában
Zöld babból pörkölt sötétbarna szemek, szemcsékké dörzsölt illat-aroma legek. Orromban pazar tűzijáték lobban, lefőzve sűrű krémje pohárba csurran. Épp úgy mint az ember nagy nyomás
Van itt sok útravaló, ám mi lehet többre való? Számtalan sokra való, de túl sok a gondra való. Sok kicsi nagyra való. Mosolyod jóravaló, mint
Hímzőnők Egyik öltés másik után, virág nyílik kezük nyomán. Előbb zöld jön, majd a sárga, szép a hímzés hagyománya. Szépen, lassan jönnek sorba, következik a
Rémálmom Csörög a telefon,- Ne vedd fel!- csörögjön, nem veszem, lenyomom, – hagyd abba!- könyörgöm, kitartó bestia,- némulj el végre már! igencsak megszívat, a lakás
Amikor csapzott vagy és „lóg a nyelved”, amikor a tükörből is kinevetnek, amikor visz, de nem bír a lábad, amikor magadat régen láttad, amikor lepattannak
