– Szevasz, Miklóska! – állt meg egy idősödő férfi a négyszemélyes asztalnál egymagában falatozó fiatalember előtt. – Te vagy az, Imre bácsi? – A megszólított
Mily csodás e nap, mikor az alkony hívogat. A sötétség lángra kap, s vésszel egy angyal riogat.
A házak omladozó falai között sötét árnyak húzódtak meg, ahogy a nap utolsó sugarai eltűntek a horizont mögött. A város egyes részei elhagyatottak voltak, mintha
Nem vetem meg lábam a belenyugvásban, még ha üdvös is lenne, még akkor se, ha a szentesített elfogadásban albérlő a béke szelleme. Inkább feláldozom, otthagyom
Itt a nap vége, minden nyugodt, Most már a bagolyka is huhog. Majd ő is elcsendesül egyszer, És megszólal a rigó reggel. Felkelt engem, Téged,
