About Me

Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője.

„Ki szeretni, és lelkesedni képes,
az csalódik, ám akkor is megy,
minden fájdalmon, s bajon át,
a verset csak ő érti meg,
ki a szívével néz, s a lelkével lát.”
(Sepsi Sándor: A verset ő érti meg… -részlet-)

A magyar irodalom és költészet szeretete számomra gimnáziumban kezdődött – remek magyartanárom volt. Reálszakos diákként is mindig nagyon vártam az óráit. Imádtam a verseket, a verselemzéseket: általuk teljesen más világba csöppentem. Rájöttem, hogy a magyar nyelv mennyire árnyalt, kifejező és hogy a költői képekkel, eszközökkel a „hétköznapi” nyelven el nem mondható érzések, hangulatok, megélések is milyen szemléletesen érzékeltethetőek. Akkor indultak az első szárnypróbálgatások: amíg a kamasz lányok többsége naplót írt, én verseket.

A gimnázium végeztével elmaradtak a magyar órák erőteljes impulzusai. A közgazdaságtudományi egyetemen eltöltött évek elején még írtam pár verset, de ez lassan háttérbe szorult, és átvette helyét a sok-sok tanulás, munka és a magánélet. Ha valami mélyen megérintett, akkor abból a későbbiekben is született vers, de csak elvétve.

Komolyabban – közel 15 év kihagyás után – 2017 nyarán kezdtem újra az írással foglalkozni. Ehhez egyértelműen kellettek az elmúlt évek sokszor nehéz vagy épp lélekemelő tapasztalásai, önismereti munkái. Új csatornát nyitott bennem minden vers, segített elvezetni, kimutatni azt az érzelmi állapotot, folyamatot, amin épp keresztülmentem vagy amit már régóta cipeltem magammal.

A hobbim, a mániám az emberi lélek – ez megmutatkozik a verseimben is –, ilyen szemmel látom, élem az életem, és a családi, baráti beszélgetések jó része is ennél a témánál köt ki időről időre. Nagyon fontosak számomra a benső értékek és azok a kapcsolatok, amelyek ezeket képviselik, amelyekben ezek megmutatkozhatnak.

Versírás közben próbálok minél közelebb kerülni önmagamhoz – olyan ez, mint egy meditáció, és minél jobban sikerül, annál jobban kivehető, érezhető a versben a megjelenített érzelmi állapot, hangulat, lelki folyamat is.

Az írás rengeteget adott és ad a mai napig nekem – ezzel az élménnyel szeretném megajándékozni a tisztelt Olvasókat is. Két ember – így az író és az olvasó – világa sohasem lehet teljesen egyforma: eltérő tapasztalatokkal, életúttal és asszociációkkal vágunk bele mindannyian egy-egy mű olvasásába, megélésébe. Ami a verseken keresztül mégis összeköthet minket, az a befelé fordulás, az önmagunkkal való őszinte kapcsolódás és a belső munka minősége, mélysége. Ebben szeretném közös utazásra hívni, kísérni az Olvasót a verseimmel – a saját érzelmi világában.

Posted by
Posted in

Még

MÉG Zuhanok álmomból, kifelé a fénybe. Hajnali lárma: utcazaj tol, taszít az ébrenlétbe. Közben vékony képek, pergők, sietnek a mélybe: mázsa súllyal szivárognak elmém sötétjébe. Itt-ott még látom: körülöttem álltok, leszegett fejjel énrám vigyáztok; míg idegen ágyból kacsintok, nevetek rátok. Nem fér mellém senki, nem ül mellém senki. Mégis olyan jó ott, köztetek lenni. Nyitott, […]

Posted by
Posted in

Éjjel

ÉJJEL Éjjel a világ minden baja az én fejembe fészkel. Belülről mar, hasít a koponyafaltól a kérgestestig idegen borzalom és csavargó szörnyűség; s mind eleven húsomban – élő máglyámon – ég. Vándor bánat int, csendes iszonyat forgat. Ismerős rettegést hint bennem minden mondat; s jövevény kín mint keserű oldat vegyül a szapora vérrel – minden, […]

Posted by
Posted in

Bűnbánók dala

BŰNBÁNÓK DALA Jó volt ez így, jó volt. Minden, ahogy éltem. Rejtőzködve, vágyakozva – nem mindig szerényen. Jó volt ez így, tényleg. Ahogyan kutattam. Feszengve és félig vakon – sokszor csak unottan. Történt, ahogy történt, nem bánhatok semmit. Félszívvel és két marokkal így élhettem, ennyit. Gondolhatták rólam: szürke, kevély, vásott. Nem érdekelt, mit suttognak hátam […]

Posted by
Posted in

Háromság

HÁROMSÁG Álmokból születtem, borús, néma vágyból. Jönnöm kellett – jöttem ezeréves, vad magányból. Anyag lettem, sebes, sűrű, tömött – miben az élő szellem ébredt, munkált, gyönyörködött. Lelket kaptam, könnyűt, izzót, tisztát – az örökből, az egyből. Mely érzéseket csal a testbe pokolból és mennyből. S szellem vagyok, az maradtam. Éji lámpás az anyagban. Mérhetetlen, rendező […]

Posted by
Posted in

Arc

ARC Mindegy a homlokboltozat mélye, az orrnyereg hossza-széle, az arccsontok zabolátlan, egyenetlen éle. Mindegy, hogyan terül, omlik a bőr a vázra, hol kedves és merre mélabús az ábra; mindegy az arc gyűrött geometriája. Rejtett lankái, gyúrt vidéke, zavart, kusza, egybenőtt mindensége. Mindegy, merre apad és hol dús a szövet, porcot a hús hogyan követ; az […]

Posted by
Posted in

Mély az a sír

MÉLY AZ A SÍR Mély az a sír – mély ez a seb. Feneketlen, éjszínű kamrák. Múltat emésztő, titkos vermek – az élőt gyötrik, egyre marják. Néma a sír – néma a seb. Mindkettő elföldelt, zárt világ. Csak Isten tudja, mit rejtenek: ölük hangtalan miért kiált. Békés a sír – lobog a seb. Holt és […]

Posted by
Posted in

Mutasd

MUTASD Mutasd a gyengéid, mutasd meg minden nap. Hadd szeressem mindazt, ami legbelül vagy. Mutasd a bohócot, mutasd meg a balgát. Mutasd meg úgy, mintha Te is ezt akarnád. Mutasd az őrültet, mutasd meg a vadat. Hidd: senki sem láthat e fénylő Nap alatt. Mutasd még a félőst, mutasd a kegyetlent. Mutasd azt a titkos, […]

Posted by
Posted in

Júliusi ég

Júliusi ég Fehérnek szürke, szürkének fehér. A kék a szembe épphogy beleér. Sűrűsödik, süllyed – alámerül; sápatagból rőt barnába vegyül. Közelít, kérdez, szinte fenyeget: „álmodsz-e mostanában eleget?” Szemembe szédül tajtékos gondja; vérző homlokát enyémhez nyomja. Dagad, magára fellegeket gyűr; semmi létem markába szenderül. Mélyről, túlvilági hangon lüktet – szívembe szótlan rettegést ültet. Földet ér és […]

Posted by
Posted in

Fekete

FEKETE Ma olyan sötét az éj. Koromsötét. Álmodni se merek – se szikrát, se fényt. Ma nagyon sötét az éj. Szénfekete. A szem kiált, s a lélek vakul bele. Gyorsan! Gyújtsatok nékem világosságot! Látnom kell ezt a fekete világot. Szekeres Nóra 2018.07.17.

Posted by
Posted in

Úton (gyermekvers)

ÚTON Indul a ház, döcögve, utcánk elfogy mögötte. Sarok fordul utánam, tábla int még futtában. Templom rohan, úgy liheg, kis harangja száll, libeg! Erdő, mező, dombtető – messze ringó keszkenő. Élénk, sárga repceföld, leborul a Nap előtt; lankák között kicsi tó: ott csobbanni volna jó! Négy kerék visz sebesen, szívem súgja csendesen: fut a felhő, […]