About Me

Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője.

„Ki szeretni, és lelkesedni képes,
az csalódik, ám akkor is megy,
minden fájdalmon, s bajon át,
a verset csak ő érti meg,
ki a szívével néz, s a lelkével lát.”
(Sepsi Sándor: A verset ő érti meg… -részlet-)

A magyar irodalom és költészet szeretete számomra gimnáziumban kezdődött – remek magyartanárom volt. Reálszakos diákként is mindig nagyon vártam az óráit. Imádtam a verseket, a verselemzéseket: általuk teljesen más világba csöppentem. Rájöttem, hogy a magyar nyelv mennyire árnyalt, kifejező és hogy a költői képekkel, eszközökkel a „hétköznapi” nyelven el nem mondható érzések, hangulatok, megélések is milyen szemléletesen érzékeltethetőek. Akkor indultak az első szárnypróbálgatások: amíg a kamasz lányok többsége naplót írt, én verseket.

A gimnázium végeztével elmaradtak a magyar órák erőteljes impulzusai. A közgazdaságtudományi egyetemen eltöltött évek elején még írtam pár verset, de ez lassan háttérbe szorult, és átvette helyét a sok-sok tanulás, munka és a magánélet. Ha valami mélyen megérintett, akkor abból a későbbiekben is született vers, de csak elvétve.

Komolyabban – közel 15 év kihagyás után – 2017 nyarán kezdtem újra az írással foglalkozni. Ehhez egyértelműen kellettek az elmúlt évek sokszor nehéz vagy épp lélekemelő tapasztalásai, önismereti munkái. Új csatornát nyitott bennem minden vers, segített elvezetni, kimutatni azt az érzelmi állapotot, folyamatot, amin épp keresztülmentem vagy amit már régóta cipeltem magammal.

A hobbim, a mániám az emberi lélek – ez megmutatkozik a verseimben is –, ilyen szemmel látom, élem az életem, és a családi, baráti beszélgetések jó része is ennél a témánál köt ki időről időre. Nagyon fontosak számomra a benső értékek és azok a kapcsolatok, amelyek ezeket képviselik, amelyekben ezek megmutatkozhatnak.

Versírás közben próbálok minél közelebb kerülni önmagamhoz – olyan ez, mint egy meditáció, és minél jobban sikerül, annál jobban kivehető, érezhető a versben a megjelenített érzelmi állapot, hangulat, lelki folyamat is.

Az írás rengeteget adott és ad a mai napig nekem – ezzel az élménnyel szeretném megajándékozni a tisztelt Olvasókat is. Két ember – így az író és az olvasó – világa sohasem lehet teljesen egyforma: eltérő tapasztalatokkal, életúttal és asszociációkkal vágunk bele mindannyian egy-egy mű olvasásába, megélésébe. Ami a verseken keresztül mégis összeköthet minket, az a befelé fordulás, az önmagunkkal való őszinte kapcsolódás és a belső munka minősége, mélysége. Ebben szeretném közös utazásra hívni, kísérni az Olvasót a verseimmel – a saját érzelmi világában.

Posted by
Posted in

Tavasz

– Tavasz – Úgy tűnt, mindig tél lesz. Bántó homály és jégvirágos körök – bolond, márciusi fagy! Hitte, hogy a tél itt örök. De most langyos szellő simul élénk, cirádás levelekhez; a fű kövér és illatos. Méz, akác és orgona száll a nap felé, tüdőmben feszül mind és szívemben zsongnak díszes, eleven dallamok. Éles fényben […]

Posted by
Posted in

Vétkek

– Vétkek – Körbeért a minden, önmagába zárult. Ébren volt az Isten, ébren várt és ámult. A száműzött végzet szűk álmokba ragadt; szenvedést tetézett híg, konok öntudat. Kapkodott az idő, izzott, meg-megtorpant; míg a hajszolt jelen feszült, összeroppant. Az akarat zilált, átszőtte a teret: kúszott, kivárt, s földre rántotta az eget. Vágyban rakott fészket, illatost, […]

Posted by
Posted in

Golgotán

– Golgotán – Kutatjuk, keressük. Tanuljuk, elhisszük. Újra és újra, mert a leckét még mindig csak ember-énünk éli, fújja. Hallgattuk, értettük. Csodáltuk, követtük. Istent ébresztette bennünk az egyetlen, ki sorsát el nem téveszthette. Árultunk, rettegtünk. Félve, de megtettük: az egyetlen embert, ki szeretni tudott, imádtuk és megfeszítettük. Szekeres Nóra

Posted by
Posted in

Nő!

– Nő! – Ha tükör előtt állsz, mit látsz? Vissza – bentről – milyen Nő néz Rád? Nézd meg magad, nézz mélyen magadba… …hagyd a körmöd, hagyd a hajad. Vonzásodban légy Te magad, és színeid belülről ragyognak majd. Hagyd az ékszert, hagyd a ruhát, tiszta sugarát tekinteted szórja, s mosolyod adjon megnyugvást. Hagyd a cipőt, […]

Posted by
Posted in

Nulladik szín

– Nulladik szín – Utolsó hangom lesz majd az első, ott fenn, hol a csend újra haza tér; a sötétben időtlen lelkem fog látni – tükrén már halotti maszk, szemfedél. Kozmosz kapujában az Isten vár majd, s magához ölel, mint rég’ jó anyám; új dimenziókba ringat, ha kérem az űr hangtalan, mély dallamán. Arcaim tisztára […]

Posted by
Posted in

Késő

– Késő – Késő van. Fáradtan ülök. Ez a nap is kiszívott, rám unt, meggyötört. Az est megtörik – szilánkos éle kemény csillagokat karcol a kinti, mély sötétségbe. A megfeszült izom vállamon, a csonton, ég, zsibong – forró vízben talán még kiold; de addig kiált, jajong a monoton ürességbe. Elnehezült az éjszaka. Önmagába roskad. A […]

Posted by
Posted in

Téli színek (gyermekvers)

– Téli színek – Fehér a kert és fehér járda, fehér a szél is, mi táncát járja; fehér az utca, fehér a város, fehérben alszik a téli táj most. Szürke az út és szürke az égbolt, szürke a kedvem, sehol egy színfolt; szürke az ablak, a tó, a folyó, s benne a felleg, az álomfogó. […]

Posted by
Posted in

Galambok (gyermekvers)

– Galambok – Lapos, ferde háztetőkre mit szórhatott a magas Ég? Apró sötét foltocskákkal tarkított ott minden cserép! Gubancos, drága gyöngyfüzér, vagy mazsola, drazsé lehet? Angyalkéz rakott tán’ oda ennyi kerek, szürke követ? Most hirtelen szárnyra kelnek, s felröppenek mind az égbe: nagy vargabetűt szántanak az égszínkék ürességbe. Hullámokban megmozgatják, átrajzolják a teret, és csapatokban […]

Posted by
Posted in

Olvad a hó (gyermekvers)

– Olvad a hó – Másként jár a nap most az égen, másként száll a szellő a téren: olvad a hó és olvad a jég is, ébred a szívem, olvadok én is. Új tavasz készül, itt van, nézd csak: olvad minden, sehol egy jégcsap; csepeg a víz, már gyűlnek a tócsák, s a tócsákban majd […]

Posted by
Posted in

Perpetuum mobile

– Perpetuum mobile – A világ, mint az inga, folyton jár, kileng. Vonzóbb a darabka túlpart, míg nincs itt, nem mienk. Az arany középen az inga, éppen hogy csak átszalad – hol békésen pihenhetne, ott száguld, sebesen áthalad. A pálya két végén a világ lelassul; egy pillanatra megáll. Eszmél, s megtett ívén visszalódul – sietve […]