About Me

Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője.

„Ki szeretni, és lelkesedni képes,
az csalódik, ám akkor is megy,
minden fájdalmon, s bajon át,
a verset csak ő érti meg,
ki a szívével néz, s a lelkével lát.”
(Sepsi Sándor: A verset ő érti meg… -részlet-)

A magyar irodalom és költészet szeretete számomra gimnáziumban kezdődött – remek magyartanárom volt. Reálszakos diákként is mindig nagyon vártam az óráit. Imádtam a verseket, a verselemzéseket: általuk teljesen más világba csöppentem. Rájöttem, hogy a magyar nyelv mennyire árnyalt, kifejező és hogy a költői képekkel, eszközökkel a „hétköznapi” nyelven el nem mondható érzések, hangulatok, megélések is milyen szemléletesen érzékeltethetőek. Akkor indultak az első szárnypróbálgatások: amíg a kamasz lányok többsége naplót írt, én verseket.

A gimnázium végeztével elmaradtak a magyar órák erőteljes impulzusai. A közgazdaságtudományi egyetemen eltöltött évek elején még írtam pár verset, de ez lassan háttérbe szorult, és átvette helyét a sok-sok tanulás, munka és a magánélet. Ha valami mélyen megérintett, akkor abból a későbbiekben is született vers, de csak elvétve.

Komolyabban – közel 15 év kihagyás után – 2017 nyarán kezdtem újra az írással foglalkozni. Ehhez egyértelműen kellettek az elmúlt évek sokszor nehéz vagy épp lélekemelő tapasztalásai, önismereti munkái. Új csatornát nyitott bennem minden vers, segített elvezetni, kimutatni azt az érzelmi állapotot, folyamatot, amin épp keresztülmentem vagy amit már régóta cipeltem magammal.

A hobbim, a mániám az emberi lélek – ez megmutatkozik a verseimben is –, ilyen szemmel látom, élem az életem, és a családi, baráti beszélgetések jó része is ennél a témánál köt ki időről időre. Nagyon fontosak számomra a benső értékek és azok a kapcsolatok, amelyek ezeket képviselik, amelyekben ezek megmutatkozhatnak.

Versírás közben próbálok minél közelebb kerülni önmagamhoz – olyan ez, mint egy meditáció, és minél jobban sikerül, annál jobban kivehető, érezhető a versben a megjelenített érzelmi állapot, hangulat, lelki folyamat is.

Az írás rengeteget adott és ad a mai napig nekem – ezzel az élménnyel szeretném megajándékozni a tisztelt Olvasókat is. Két ember – így az író és az olvasó – világa sohasem lehet teljesen egyforma: eltérő tapasztalatokkal, életúttal és asszociációkkal vágunk bele mindannyian egy-egy mű olvasásába, megélésébe. Ami a verseken keresztül mégis összeköthet minket, az a befelé fordulás, az önmagunkkal való őszinte kapcsolódás és a belső munka minősége, mélysége. Ebben szeretném közös utazásra hívni, kísérni az Olvasót a verseimmel – a saját érzelmi világában.

Posted by
Posted in

Úton (gyermekvers)

ÚTON Indul a ház, döcögve, utcánk elfogy mögötte. Sarok fordul utánam, tábla int még futtában. Templom rohan, úgy liheg, kis harangja száll, libeg! Erdő, mező, dombtető – messze ringó keszkenő. Élénk, sárga repceföld, leborul a Nap előtt; lankák között kicsi tó: ott csobbanni volna jó! Négy kerék visz sebesen, szívem súgja csendesen: fut a felhő, […]

Posted by
Posted in

Mesélj (gyermekvers)

MESÉLJ Vége már egy hosszú napnak, kis ágyamban betakarnak – de a puszi és sok mese nem maradhatnak el sose! Anya, mesélj Te ma nekem, hadd láthasson két csöpp szemem tenger csodát, álomszépet, benne sereg színes képet. Mesélj most a tűzoltókról, türkiz színű, messzi tóról, pelyhes szárnyú angyalkákról, égig érő kártyavárról. Mesélj még a kisvasútról, […]

Posted by
Posted in

Lepke (gyermekvers)

LEPKE Lepke, lepke száll remegve, szellő hívja: „Szállj keblemre! Pihenj, pihenj szellőszárnyon, cirógató, könnyű álmon.” Lepke, lepke, megpihenve, szellő szárnyán ellebegve tárja, tárja tarka szárnyát – szívemre szór csöpp szivárványt. Szekeres Nóra 2018.06.20.

Posted by
Posted in

Menedék

MENEDÉK Szellő simít – meleg, fáradt; Nap hegyén ül, int a bánat: „Messze vagyok, mégis féltek – szívbe-szembe beleégek.” Fák nyújtóznak, égre törnek, boltozatba belenőnek; árnyat vetnek, szívre-szemre, szelíd békét bús lélekre. Ágak, gallyak levelein – eres, vásott tenyerein – ül a Nap és ül a bánat, csókot dobnak, úgy hintáznak. Övék a föld, övék […]

Posted by
Posted in

Őrző

ŐRZŐ Minden titok én előttem – szemem jár csak néha máson. Ölbe hajtott tér-időkkel vegyül néhány látomásom: nyitott kapuk, égig érők ülnek csöndben járdaszélen; gazdag terek, bőven mérők gyarapodnak létigéken. Karnyújtásnyi távolságra pereg minden, tárul pőrén, csoda pattan, szívvirágra: hull, virul e világ őrén. Szekeres Nóra 2018.06.03.

Posted by
Posted in

Június

JÚNIUS Fülledt, nyomott most a táj, derült, száraz égre vár; valami tart, megfeszít, szélbe szór sok méla kínt. Fojt a hiány, rekkenő; fogy, szökik a levegő: bujkál sápadt homlokon, ájult testű bokrokon. Rám telepszik most a táj; valami kiold, kitár: földre hullik, úgy zuhog, reszketnek a csillagok. Pára húzta hűvösség – milyen tiszta most a […]

Posted by
Posted in

Még

MÉG Zuhanok álmomból, kifelé, a fénybe. Hajnali lárma: utcazaj tol, taszít az ébrenlétbe. Közben vékony képek, pergők, sietnek a mélybe: mázsa súllyal szivárognak elmém sötétjébe. Itt-ott még látom: körülöttem álltok, leszegett fejjel énrám vigyáztok; míg idegen ágyból kacsintok, nevetek rátok. Nem fér mellém senki, nem ül mellém senki. Mégis olyan jó ott, köztetek lenni. Nyitott […]

Posted by
Posted in

Hiány

– Hiány – Egyszer minden dolgom a helyére kerül – de belül reszketni fogok, tudd, menthetetlenül. Egyszer körülöttem rend lesz és tisztaság – de benn akkor is marni fog a bizonytalanság. Egyszer a nap újra sárgán vár, melegen – de félelmeim az se oldja fel majd teljesen. Egyszer körülöttem tökéletes lesz minden – s mi […]

Posted by
Posted in

Pásztorórán

– Pásztorórán – Ösztönlény az ember, illúziókban pezsgő, instant fegyelemmel. Ha tiszta is a vágy, lelkeket emelő – a tettben vált, s zavartan áll tovább, mint önző, léha szerető. Az illúzió játszva int, s kacagva elszalad. Nyomában harsány dráma, könny, szitok marad. S nyugodtabb percekben néhány kósza emlék ringatja a szívben a lüktető elmét – […]

Posted by
Posted in

Tavasz

– Tavasz – Úgy tűnt, mindig tél lesz. Bántó homály és jégvirágos körök – bolond, márciusi fagy! Hitte, hogy a tél itt örök. De most langyos szellő simul élénk, cirádás levelekhez; a fű kövér és illatos. Méz, akác és orgona száll a nap felé, tüdőmben feszül mind és szívemben zsongnak díszes, eleven dallamok. Éles fényben […]