Rózsa Iván: Béke

 

 

Rózsa Iván: Béke

 

 

Ketten, együtt a világ ellen:

Jobb, mint egyedül…

Félre veszekedés, rossz szellem!

Isten is már csak derül…

 

 

Budakalász, 2016. január 21.

 

 

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A körhinta

A körhinta   Hangos zene szól a vurstliból, melynek mai napig megbecsült dísze a Schäftner-féle körhinta. Zárt épületében forog-forog a hinta, melyen különböző játékokra lehet

Teljes bejegyzés »

A múló idő

Ó, mily szívtelen, kegyetlen az idő.   Nem hallgat senkire,  nem hallgat meg semmit sem.  Csak halad makacsul mindig előre.    A napok, hónapok és az évek  csak egyre múlnak  s ugyan jönnek újak,  anélkül azonban, hogy bármi   lényegi is változna.   

Teljes bejegyzés »

Május az

Május izzó lángja édes-bús varázs, ifjú szívben lüktető izgalom. Kíváncsian figyel egy kedves darázs, közben szálldos az illatos szirom. Fehérbe öltözött az almafa, mint esküvő

Teljes bejegyzés »

Levél a sárban

Levél a sárban   Öreg fa áll házunk előtt, Megélt vagy száz telet, Minden évben növeszt, Milliónyi levelet. A tegnapi eső néhányat levert, De maradt

Teljes bejegyzés »

Tenyérnyi otthon

Tenyérnyi otthon Isten apró, néma vándora, Szelíd tenyér lett ma otthona. Author: Tóth Brigitta Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy fiatal lélek, aki az írásban és

Teljes bejegyzés »
Versek
Berecz Klaudia

Amikor a színek eltűntek

Rólad egészen mást hittem Azt hittem a gyógyulást hozod Erre csak mégjobban tönkretettél S ismét könnyeim közt van az otthonom.   Azt hittem arra tanítasz

Teljes bejegyzés »