Rózsa Iván verse márványban

rozsaivanverse-marvanyban-2Idén májusban emlékművet avattak Budakalászon, a sváb családok kitelepítésének 70. évfordulójára. Az emlékmű egyik része egy nyitott könyv, melyben Rózsa Ivánnak, az Irodalmi Rádió szerzőjének alkotása olvasható. Gratulálunk alkotónknak és azt kívánjuk többi szerzőnknek is, hogy hasonlóképpen becsülje meg őket szülővárosuk/szülőfalujuk vagy azon település vezetése, ahol laknak!

Az avatásról Budakalász weboldalán olvasható részletes beszámoló.

Zsoldos Árpád

Rózsa Iván az emlékmű mellett

Szerzőnk verse márványban

rozsaivanverse-marvanyban-1

 

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincnégy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nem tudok aludni

Most azért vagyok még fent, s írom versem vakon, Mert a Hold világít be az ablakon. Vagy az talán csak az egyik indok, Lehet a

Teljes bejegyzés »

Celeb

Celeb Több mint két hete nem keres senki.Jó,nem én lettem az első,de ott voltam a döntőben. Most itt rohadok a lakóparkban.Még az elején volt egy-két

Teljes bejegyzés »

Ahogy a hó hullik

Ahogy a hó hullik a tűzre, Úgy hullik a könnyem a sós földre. A komor pusztában hiába nézek. Semmi sem moccan, vagy fut szerteszéjjel. Ó,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Népirtás

Rózsa Iván: Népirtás Most már „ügyesebben” irtják a népet: Sunyin, és nem látványosan… Akiknek védeniük kellene az emberiséget: Naponta elárulják, alattomosan… Még ünnepeltetik is magukat

Teljes bejegyzés »

Mária édesanyánk

Edit Szabó : Mária édesanyánk Szívem hozzád emelem Édesanyám, arcodról sugárzik szent ártatlanság, -Fogadd el kérésem,szeress engemet, mint szeretted egyetlen gyermekedet! Tökéletes asszony vagy, az

Teljes bejegyzés »