Hajnali szolgálat

Hajnali szolgálat.

Minden éjszakám kerek álomképekkel záródik
Fáradt testem feltápászkodván meleg ágyamba visszavágyik
Pár percig érzem a mögöttem hagyott számos éveket
A megváltás számomra a reggeli tornával érkezett

A torna alatt egy békés napért fohászkodom
Az első utam a fürdőbe vezet, hol alaposan tisztálkodom
A zuhany forró vize szinte új embert farag belőlem
Kilépve a fülkéből még a szemérem is elszáll tőlem

A reggelizés ceremóniájára bőven tartogatok időt
Hagyva magamnak hogy felidézhessem a napi teendőt
Aztán hallgatom, az elmaradhatatlan reggeli hireket
Gyorsan fülemhez kapok, hogy ne halljjam az elhangzó rémségeket

A félhomályban kocsiba szállok,pedig szinte alig látok
Tudom az Úr fogja kezemet s mellettem őrangyalt találok
Az első kanyarnál száguldó autóstárs nyomja dudáját
Veszélyesen megelőz,észre sem veszi a piros lámpát

Talán Néki is van éltére vigyázó őrangyala
A következő lámpánál beértem,előnye eddig futotta
Addigra azonban számtalan ököl került a magasba
Átkozódásuk hamar átcsapott bősz káromkodásba

Szinte beleizzadtam hosszú utam végére
Kifárasztott a jelenet többszöri ismétlése.
A parkolásra öszpontositottam minden erőmet
Többszöri próbálkozásom legyőzte félelmemet

Megkönnyebbülve s felsőhajtva érkeztem a Rendelőbe
A portás mosolya,köszöntése visszahozott a józan jelenbe
Ám a Rendelőm előtt álló tömeg és ajtómat verő ökle
Visszataszitott a lelkében elvadult Istenét is elhagyott földre.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Veled átélni

Veled átélni   Veled akarom átélni, A szürke hétköznapokat; Sétálni, vagy csak ülni egy padon, És nevetni nagyokat. Boldognak lenni, Csak veled szeretnék; Mindent, amit

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Így tanultam

Menni, menni, visszanézni. Sosem szólni, csak remélni. Mindig újra megpróbálni, sosem bukni, csak felállni.   Mindig kérni, nem elvenni. Hogyha más kér, akkor adni. Nem

Teljes bejegyzés »

Mikor majd szemembe nézel

Ha majd eljő a pillanat,  mikor mélyen a szemembe nézel,  szám többé már nem nyílik szóra.  Bezárul szótlan.  Ez nekem elég lesz, mindent jelent majd,  tőled többet

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »