Üldözöttek,vagy jobb

Üldözöttek, vagy jobb életet keresők.

Kereszténynek lenni a félhold árnyékában provokáció?
Pedig csiráját Pál Apostol hintette szét kelet partjainál
Csendben befogadták a krisztusi tanokat
Békés közösségben éltek úttörőnek tartván magukat
Temérdek szenvedés, véráldozat után szinte az egész nyugat
Zászlajára túzte az igehirdetést
Ám igazságait önző céljaik szolgálatába állitották
A maguk hatalmának növelésére lassan pénzre váltották
A Krisztus hívők mindhalálig hűek maradnak otthonukhoz
Menekülni csak az elűzöttek kényszerülnek
Többségük hazájuk határán türelmesen várakoznak
Vagy bátran vállalják a vértanuhalált, s imátkoznak
A szegény hitetlen és muszlim tömegeket hamis illúziókkal
Rabszolgamunkára korlátlanul Európába csalogatják
Hiába állja útjukat a viharos tenger,s az útjukba állitott akadály
Egymást is halálra gázolva, utolsó garasukat is feláldozva
Zúdul a tömeg apraja és nagyja Európa nyakába.
Ülés-ülést követve tanácskoznak a ránk kényszeritett jövőképről
Ha nem állunk csatasorba kalodába zárhatják nemzeti létünk
Velük szemben áll az irgalmasség meghirdetett evangéliuma
Csak zászlaja alatt harcolva nyerhető vissza lelkünk végső nyugalma.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a mindent, de mi a semmiben hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »

Mozdulatlan küzdelem

Mozdulatlan küzdelem   A sors most megálljt parancsolt a testnek, hogy a lélek megértse: a legnagyobb harcokat olykor mozdulatlanul, a csendben vívják. De a kötések

Teljes bejegyzés »