Rózsa Iván: Pancho Aréna

Rózsa Iván: Pancho Aréna

Csak egy kerti törpe hiányzik a tetejére:
Hisz elég mélynövésű a megrendelője…
Giccsparádé ez bizony a javából:
A lényeg, hogy innen kisvasút zakatol…

Budakalász, 2017. március 4.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Csatlós Melinda

Balaton (képvers)

Author: Csatlós Melinda 1990 Luca-napján születtem. Gyermekkoromat a festői Bakonyjákón töltöttem. A természet közelsége, a falusi élet csendje meghatározó volt számomra. Gyerekként még megtapasztalhattam egy

Teljes bejegyzés »
Prózák
Bencze Margit

Szárnyalás

Ez a történet még egy régebben készített alkotásom, amely most így, a „Madarak és fák napja” táján még kicsit aktuális is:  Élt egyszer valahol messze,

Teljes bejegyzés »

Ha egyszer eljön

Nem tudom, öreg leszek-e, vagy fiatal,Nem tudom létem bukás, netán diadal,Nem tudom, mikor kopogtat be a vég,Nem tudom, vajon mit rendelt az ég! Ha eljön

Teljes bejegyzés »

Gyümölcsfüzér

Tálamban ehető gyöngyök. Nagyon szeretem a szőlőt. Fülemben dupla cseresznye. Senkinek sincs szebb ékszere. Savanykás ízű ribizli fürtje is fülem díszíti. Édes málna a kedvencem.

Teljes bejegyzés »

Kuporodj a földre!

Kuporodj a földre! Nézd, ki jön erre! Katicabogár. Fűszálra száll. Kuporodj a földre! Nézd, ki jön erre! Gyíkocska futkos. Fürge és pajkos. Kuporodj a földre!

Teljes bejegyzés »

Művészeti albumaim-papírkönyvek

Author: Kotaszek Hedvig KOTASZEK Hedvig Rózsa-Képzőművész Szeretett szülővárosom, Tatabánya. Képzőművészként 42 éve foglalkozom grafikával, festészettel, költészettel, szobrászattal, írással, és elektrografikával. Újságíró vagyok. 1993-ban kiadta a

Teljes bejegyzés »