JÉGESŐ SEM ÁRTHAT

JÉGESŐ SEM ÁRTHAT

(Irodalmi találkozónk emlékére)

 

 

Magas sudár tölgyek

védelmezőn körénk

fonják ág-karjukat,

ernyőt tartva fölénk.

 

Leveleik bűvös

susogása hallik,

amott kis madárka

veri fel a csalit.

 

Szép korúak, ifjak,

vidám túra-csapat

csúszkál ide-oda,

könnyen fel nem adja.

 

Lábak elé nézni

nagyon hasznos tanács,

dagonyázni lehet,

mert, bizony nagy a sár.

 

Végre, hogy felérünk

magas hegytetőre,

nagyot szusszanunk, hogy

kapjunk új erőre.

 

Lefelé a lejtőn

köves úton lábunk,

néha megbicsaklik,

ám a „sarat álljuk”.

 

Ég-kékje lombok közt

meg-megvillan pajkost,

nem tudtuk még akkor,

eső jön hamarost.

 

Mire vége lett a

babgulyás-evésnek,

novellák és versek

csodálatos képek

 

megtekintésének,

meghallgatásának;

villámlott és dörgött,

szörnyű vihar támadt.

 

Annyi időnk maradt,

összekapni magunk

nagy jégeső elől,

el ne ázzon batyunk.

 

Azért emlékeink

gondost elmentettük;

Árpi és Adrienn

köszönet érettük.

 

Miskolc, 2017. július 8.

  1. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith
Author: B. Moravetz Edith

B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...

Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Igen mozgalmas találkozó volt ez, a szép vers szerint. Az egész nap hangulatát kiválóan érezteti a versed.

  2. Kedves Kitty! Nagy szeretettel köszönöm az olvasást s véleményedet! Igen, csodálatos volt a hangulat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


VOLT EGYSZER….

Volt egyszer, hogy megláttalak, forró nyár volt, sütött a nap, hajadat lágy szellő fújta, s elhívtalak randevúra.   Volt egyszer, hogy csókod loptam, ajkad ízét

Teljes bejegyzés »

ELSŐ BETŰS!

Ki vagyok én? – kérdem önmagam, És mióta ilyen ősz hajam? Rám nem ismer már senki sem, Délceg alakom úgy hiszem Évekkel ezelőtt elveszett, S

Teljes bejegyzés »

Élethajó

Fut az Élet hajója. Búsan néha dalolva Munkától meghajolva Ezüsthajú anyóka   Régi idők hajnalán Vályog falú,hűs tanyán Fonó zengő víg dalán Táncra perdült kisleány

Teljes bejegyzés »