szómorzsányi akkordok
a helyet más elképzelni, ha nem fordulhatunk el
végleg a semmitől, mintha fény nélkül akarnánk
sötétben látni. más helyett látni a fényt, amikor
bennünk hajlik el az idő, amikor csak a sötét
tolakodik a fény helyett. elhajolva az időben,
kimérjük a közös távolodás és közeledés közti
tereket, a közös köztest, a magunkban hordozott
tüzet. szavakba hajtogatott mondatok mesélnek a
sötét mintázatáról, melyet a tartalom túloldalán
eső mos arcunkra, bőrünk árkaiba.
azóta korán alkonyodik, még mielőtt ki tudnánk
beszélni magunkból a holnapot. szó nélkül takar
be a képzelet, késik a várva várt valóság.
újra kéne gondolni az időt, mivel lábnyomunk
már nem fér bele a kinőtt világunkba.
vagy talán szállni kéne, betölteni a légüres teret?
vagy újrakezdeni? az újrakezdés jobb lehet?
vagy a másik oldalon kéne élni, ahol visszatekerhető
életünk? kiterjeszteni kellene az emberi test határait,
a tükrök engedetlenségét megváltoztatni, hogy
átjárhatókká válhassanak a határok, ahol nappalra
cserélhetők az éjszakák, ahol látható az emberi lélek,
összehangolódik minden lélegzet, megérinthető az idő,
és az ember egyszerre több helyen lehet, élhet egyszerre
több életet, más akkordokat, ütemeket is kipróbálhat,
ebben a sérülékeny időbe zárt térben.
Author: Zöld Attila
Zöld Attila az Irodalmi Rádió szerzője. Erdély szívében, Gyergyószárhegyen születtem. Szüleimnél fellelhető fényképek alapján, kemény tél lehetett: a szülői ház udvarát méteres hó borította, anyám, s nagyszüleim nevetnek (a fotókat apám készíthette, ő nincs rajta). Boldogan nevet mindenki, én eközben békésen „álmodozom” anyám ölelésében. Gyerekkorom csodálatos emlékei ott, a gyergyói és a csíki havasok lankáin pihennek. Kamaszkorom, a felnőtté válás emlékei Marosvásárhelyhez kötődnek. Iskoláimat ott végeztem. Ez a két hely: Székelyföld és Marosvásárhely, meghatározó szerepet töltött be életemben. Marosvásárhely szellemisége cseppenként oltotta belém azt a fajta életfelfogást, mely szerint a szellem korlátok nélkül, az álom és ébrenlét földjén a tudat ellenőrzése nélkül, minden esztétikai törekvéstől függetlenül, szabadon fejezi ki önmagát. Ahogyan Bartók Béla disszonáns, válsághangulatot keltő hangzásvilága játszik érzelmeinkkel. Allegro Barbaro akkordjai első hallásra elvarázsoltak. Ellkalauzoltak a progresszív zene világába, ugyanúgy ahogyan Kassák Lajos, vagy Lászlóffy Aladár játszik gondolatainkkal, felépítve bennünk egy absztrakt képvilágot, tudatosan gondolat-effektusokat csalva ki ezáltal lelkünkből, teret adva az érzelmeink, gondolataink szabadságának. Az élet sodrásában, a mindennapok valósága felett egyre uralkodóbbá vált, majd állandósult az a szellemi küzdelem, melyben az anyanyelv megőrzését, a szüleinktől örökölt hagyományainkat, eszméinket szembeállította az akkori hatalom alantas szándékaival (sajnos ez, ma sincs másként). Ebben a harcban, valamint az önmagam-keresésben rájöttem arra,...