ESZMÉLJ! A TE ÉRDEKED IS
Szókratész sóhaja
Paragrafusok szálait fűzi tűbe a törvény,
Elkap, megpörget, összezúz, mint folyóban az örvény.
Általa láncszemek ezrei kapcsolódnak egybe,
Összefognak. Mondják, érted, de nem az érdekedben.
Rettegnek, hogy a démosz haragja elsöpri őket,
Mint trágyát, a kiváltságosokat, pöffeszkedőket.
Ezért csűrik-csavarják a törvényt, tesznek meg mindent;
Így védik, óvják az orvul szerzett előnyeiket.
Lábaidon, kezeiden bilincs, nyakörv nyakadon.
Vasmacska húz folyó mélyére, nem enged szabadon.
Megfojtja benned a feltörni kívánó kiáltást,
Nem engedi az igazságért történő kiállást!
Te bárhogy igyekszel, nem juthatsz el az agorára,
Ha igen, törött cserép jut csak, azt dobd az urnába.
Ne rettegj! Fel bátran! Küzdj, harcolj, legyen végre másként!
Tégy meg mindent az elnyomott milliók igazáért!
Budapest, 2016. április 6.
Athénben az agora i. e. 600-tól a város politikai életének központja. Itt ítélték el és az itteni börtönben végezték ki Szókratészt.
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...