Paradigmaváltás
Ismered ezt a szót: paradigmaváltás?
Átíveli élted, akár a szivárvány.
Bárhogyan születtél könnyen vagy nehezen;
Magadat egyszer csak egy új helyen lelted.
Fel is sírtál nyomban jelezve, nem kéne
Elhagyni az „édent” új útért cserébe,
Ám ezzel elkezdted a földi létedet.
Akarod-e vagy sem, senki nem kérdezte.
Szivárványnak íve szépen emelkedett,
Szülői szem óvta a gyermekéveket.
Piciny kis kezedet gondos kezek fogták,
Kezdő lépéseid ők irányították.
Mindig frissebb s frissebb benyomások értek,
Ezernyi tanulás volt az osztályrészed.
Megfelelni kellett az elvárásoknak,
Tudásid ezáltal egyre gyarapodtak.
Nem volt könnyű korszak a felnőtté válás:
Kamaszkor vagy bakfis – oly nagy az átállás!
Majd pediglen jöttek dolgos évek sorban
Megmérettetéssel. Párod választottad.
Aztán szülő lettél – mely komoly kihívás.
Ez is az egyik fő paradigmaváltás!
Csúcsra jártak évek, most már neked kellett
Példamutatóan élni az életed.
Minden korban új és új feladatod van,
Ezeket átélni mintegy programozva.
A sors mit tartogat, azt senki sem tudja.
Fontos, becsülettel járjuk az utunkat!
Szivárványnak lassan lefelé tart íve,
Hogy sosem ér véget, azt senki se higgye.
Mint ősszel a levél elhagyja az ágat,
Az ember is lassít, immár gyorsan fárad.
Aki egész éltét hasznosan töltötte,
Most is megtalálja, miben lel örömet.
Széppé varázsolni öregkor éveit,
Múltból hozott emlék s a szeretet segít.
Minden időszaknak megvan a szépsége,
Csak meg kell tanulnunk, miként élünk véle.
Azt mondják az ember, sírva jön világra,
Könnyes lesz, úgy tudom, végső búcsúzása.
Közben rajtunk múlik, ragyog-e szivárvány!
Budapest, 2016. augusztus 17.
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...
