VADLIBÁK

VADLIBÁK

(emlékek nyomában)

 

Kavicsok görögnek, szívemben a fájdalom.

Hangodat szél vitte, fülelek, de nem hallom.

Hiába jön a tél, és utána kikelet,

Immár boldog soha többé nem leszek veled.

Nézem szomorún az őszi felleget.

 

Magamban maradtam, de kit érdekel ez már?

Kavicsot rugdosom, falevél hajamra száll.

Vadludak csapata magasban „Vé” alakban;

Nagy szárnycsapásokkal. Gágogással biztatva

Elsőket, ezzel nekik erőt adnak.

Elmerengek rajtuk: mire is tanítanak?

Reptükben segítik egymást, így kitartanak.

Közös cél érdekében többre viszik együtt.

A terhet megosztják, összefogás van bennük.

Tudjuk, közösen könnyebb, mint egyedül.

Egyszer olvastam róluk, ha egyik beteg lesz,

Ketten mellé szállnak, s addig maradnak vele,

Amíg meg nem gyógyul. Vagy ha netán elpusztul,

Csak ekkor folytatják – csapathoz térve- útjuk.

Lehetne tőlük ezt is eltanulnunk!

Budapest, 2016. augusztus 27.          B. Moravetz Edith

 

B. Moravetz Edith
Author: B. Moravetz Edith

B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsák az asztalon

Edit Szabó : Rózsák az asztalon „Rózsabokor hajlik a domb oldalára”, onnan szedek egy csokorral a babámnak, hogy a két szemével úgy gyönyörködhessen, mindennap láthassa

Teljes bejegyzés »

Asszonysorsok-Terike

Vénasszonyok nyara van. Fullasztó, páratelt hőség. A nyár zivataros volt, s most is lóg az eső lába. A konyhában állok a tűzhely előtt, az öntöttvas

Teljes bejegyzés »

Sötétben izzó szemek

A Tollforgatók Discord közösségben minden vasárnap kapunk egy kihívást ún. heti kreatív írói feladat gyanánt és az erre a hétre kiadott feladat lényegében az volt,

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hű barátom

Van egy hű társam, akit mindenki ismer, De senki sem olyan jól, mint én. Bús szavaim lettek a legjobb barátom. Hozzájuk szólok, hogyha szívem ég.

Teljes bejegyzés »

Emlékül barátaimnak

Emlékül barátaimnak Lábát lógatva fény ül a parton. Közelebb hajol egyre az alkony, és engedi itt, hogy a víz vigye, még hullámokat szelídítene. Száz meg

Teljes bejegyzés »