MI A TITKA…
Ez itt nem a reklám helye,
mégis meg kell, örökítsem,
miként változtatta éltem
fogorvosnőm varázskeze.
Kezdetnek csak annyit mondok,
ajtaján szokatlan tábla;
ilyet én még sosem láttam:
„Kérjük, hangosan kopogjon!”
Megrökönyödéssel néztem;
invitálnak egy orvosnál?
Három szóval feloldották
belőlem a feszültségem.
Én, ki fogorvostól félek,
határozottan kopogtam,
ajtó tárult, s mosolyogva
elém kedves nővér lépett.
Felocsúdni sem értem rá,
fogorvosi székben ültem,
doktornő hajolt fölébem,
s biztatóan nézett reám.
„Mi a panasz?” – És én mondtam,
– meghallgatott türelmesen,
mintha más beteg nem lenne -,
hogy mióta fáj a fogam.
Megnyugtatón, éles szemmel
vizsgálta a beteg pontot,
neki nem okozott gondot,
hogy mit is kell, tegyen ezzel.
Gyógyulásnak titka lenne:
talán megnyerő mosolya?
Vagy esetleg másik csoda:
türelme és varázs-keze!!!
(Versem Dr. L. L. fogorvosnőnél tett „látogatásom” alkalmából született)
Budapest, 2017. december 2.
- Moravetz Edith
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...
Egy válasz
Egy egyszerű, köznapi esemény mint irodalmi inspiráció.Nagyszerű, gratulálok. Itt is az emberben, a talán mindannyiunkban benne rejtőző művészi hajlam megnyilvánulása. Éppen erre van, volna szükség, mindenkinél és minden eseménynél mindig. Én is jártam fogorvosnál, de az nem ihletett meg.
Ezen kívül: a vers úgy mutatja be az orvost, hogy igyekszik eloszlatni a félelmet, aggódást (amit akkor érzünk, ha orvoshoz kell mennünk). Ezért külön dicséretet érdemel.