A dobogó legtetején

Ott fenn a magasban megáll az idő,

nagyobb szív dobog, kevés a levegő.

Izzik a tűz az ember szemében,

azt hitte számára ez elérhetetlen.

Mikor bekövetkezik felmérhetetlen

öröm lakozik a fáradt testében.

Szétkiabálná a világnak a fényben

az eredményt magamhoz mértem.

Ilyen helyezést mégsem reméltem!

Fátyol lepi szemét, alig-alig látja,

ki lent áll most ott hiába kiabálja.

Tied lett a dicsőség, tied az érdem!

Neked szól az ének, tied az érem!

Milyen fennkölt ez az érzés, csak később

eszmél bele,  tényleg ezt ő érdemelte?

Majd visszaszáll a hű válóságba,

belekezd újra a nehéz munkába,

mellyel másik, szép kihívást remél,

egészség-győzelem az igazi cél.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Névnapi köszöntő

Névnapi köszöntő Egyed-Husti Boglárka Boldog névnapot-kezdhetném így is. Igen kezdhetném így is, de ez túl egyszerű lenne, hiszen 27 éve lassan nem is beszéltünk egymással.

Teljes bejegyzés »

REGGELI IDILL

(Még élek!) Hosszú idő óta első alkalom, ma fájdalom mentes lett a hajnalom! Moccanni sem mertem, attól tartottam, nagymamám mondása igazolódik: „ Örülj, amíg reggel

Teljes bejegyzés »

Piros ruhás Mikulás

Edit Szabó : Piros ruhás Mikulás Piros ruhás Mikulás, régen hoztál egy csodát, hogy milyen volt a ruhád? ki emlékszik rá most már? Bölcsőben a

Teljes bejegyzés »

Valahol

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »
Versek
Barna Benedek

Fénytörés

Én mondom, hiába minden: egy csillogó prizmán át sem mutat a világ jobban annál, amilyen valójában…             Author: Barna Benedek

Teljes bejegyzés »