Van egy falu, valahol nagyon messze. Olyan távol, hogy talán még azok sem találnának el oda, akik egész életükben ezt a helyet keresik.
Történt egyszer, hogy egy kis család éppen ezt a falut találta legmegfelelőbbnek a letelepedésre. Így hát vásároltak ott egy házat és egy telket, és be is költöztek. A lakás tökéletes volt, de az udvar csak egy kopár földdarab. Nemhogy virág, de még fű sem nőtt rajta. Ezért a háromtagú család beszerzett innen-onnan mindenféle fűmagot, virághagymát, meg bármit, amiről azt gondolták, hogy növény lehet belőle. Ezután elvetették az összeset az udvarban.
Egy napon, – mikor a tavasz már igyekezett átadni helyét a nyárnak – minden növésnek indult. A kert tele lett illatos virágokkal és zsenge fű nőtt körülöttük. A ház tulajdonosa egy reggel, mikor kilépett az udvarára, különös dolgot vett észre. Egy fa állt előtte, ami előző nap még nem volt ott. Gyönyörködve nézte a vaskos törzset, a zöld leveleket. Közelebb lépett és észrevette, hogy ami az ágakat borítja, az nem egy átlagos lombkorona. A levélnek tűnő lapocskák egytől-egyig bankjegyek voltak.
– Gyertek gyorsan, ez egy pénzfa! – kiabált a feleségének és a fiának. Erre azok eszeveszett tempóban rohantak ki az udvarra. Igaz, cseppet sem egy pénzfára számítottak, sokkal inkább a férfin szerettek volna segíteni. Ugyanis azt gondolták megbolondult, vagy hallucinál. Mikor kiértek a kertbe, egészen elámultak.
– Ez nem lehet igaz! – mondták szinte egyszerre. Miután felocsúdtak, hoztak is egy kosarat, amit teleszedtek bankjegyekkel. Mindennap összegyűjtöttek egy kosárnyi pénzt, így csakhamar meggazdagodtak. Vettek mindenfélét, amiről valaha álmodni mertek: rengeteg állatot, hatalmas szántóföldet, és a lehető legdrágább traktort. Hetek teltek el. A pénzfa termése egyre csak fogyott. Hamar eljutottak odáig, hogy csak egyetlenegy bankjegy árválkodott a fán.
– Szerintem ültessük el – javasolta a feleség a férjének. – Hátha pár év múlva ebből is ugyanilyen pénzfa nő.
– Szó sem lehet róla! Én aztán nem fogok évekig várni. Elköltjük ezt is, úgy mint a többit. Az a fa nemsokára megint termést fog hozni, ne aggódj! – mondta a férj, akit elvakított a gazdagság, és azt az utolsó bankjegyet is azonnal magának akarta.
Gyorsan elrepült az idő. A kis család ezalatt minden pénzét elköltötte. Már az utolsó erejével perzselte birodalmát a forró nyár. Áldozata volt sok szép virág, amik teljesen elfonnyadtak. Kiszáradt a család termése is. Nem bánták nagyon. Csak a pénzfát óvták, de azt úgy, mint a szemük fényét. Viszont hiába volt a sok napsütés, hiába volt a bőséges öntözés, a fa csak nem akart termést hozni.
Egy éjszaka hatalmas vihar támadt. Dörgött az ég és úgy hullott az eső, mintha több ezer angyal fakadt volna egyszerre sírva. Reggel a gazda félve ment ki körülnézni. Elszörnyedt attól, amit látott. A drága traktor tönkrement, sehogy se tudta beindítani. Az állatok mind megszöktek, hiába indult keresésükre, már túl messze jártak. A pénzfa pedig gyökerestül fordult ki a helyéről.
Így veszett el a hirtelen jött gazdagság. És ezért nem találkozhatunk ma már pénzfával sehol.
Author: Beck Brigitta
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 19 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!
