Rózsa Iván: Eladó az egész ország!
Kortalanság
Végtelenből jöttünk, végtelenbe megyünk, a kettő között együtt öregszünk a Földdel…
Terv
Annyi idős vagyok, mint a nagyapám vagy a meg sem született fiam: végtelen… Milliárd éve tervbe vettek vagy még előbb… A kezdet kezdetén…
Alfa és ómega
Alfa pontból indult a dolog, az ómega felé tart… És sosem kezdődött el, és sosem lesz vége… Folyamatosan zajlik…
Causa sui
Csak az Isten képezi az állandóságot, ebben a múlékony világban…
Alfa-béta
ABC, CBA… Ez fejlődés vagy visszafejlődés? Visszaszámlálás ugyanoda…
Egypártrendszer
Ahonnan indult a dolog, oda tér vissza: a többi káosz jellegű hülyítésnek bizonyult… Egybenő, ami összetartozik, ahogy sejthető volt mindig is: csak módosabbak lettek a bennfentesek…
Kétharmad
Informatikai feladat: így könnyű… Fejlődik a technika, így a csalás módszere is…
Történelem
A történelem hülyítések sorozata: több ezer éve… Spontán mozgalmak kisajátítása, rátelepedés ezekre, illetve folyamatok mesterséges gerjesztése… Az igazság vonatának kisiklatása vagy vakvágányra terelése… Röviden: szervetlen fejlődés, szerves helyett. És mindig ugyanaz a trükk!
Képmutatás
A „keresztények” szögesdróttal védik most a kereszténységet. A „kommunisták” anno fallal védték a kommunizmust. A „fiatal demokraták” egypártrendszerükkel védik a demokráciát… Ők, akik már minden voltak; mindent és mindenkit megtagadtak… Önmagukat nem tudták, mert az attributumuk az, hogy nincs szilárd személyiségük…
Faust és József Attila
„Eladó az egész világ!” Benne Magyarország… De most már ki veszi meg? „Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg…”
Cato nyomán
Ceterum censeo: egy cellába velük! Ott boldogítsák egymást, s minket hagyjanak békén!
Mammon
Common, money! Common, Mammon! Felfordul a gyomrom…
Money
„Pénz körül forog az egész világ” Magyarország meg feltalálta a kleptokrata demokráciát…
Vadkapitalizmus?
Ami most van nálunk, nem is vadkapitalizmus; hanem haveri hűbérúr és nyaló vazallus rendszer, posztmodern feudalizmus…
Kórkép
A korunkról alkotott valósághű leírás: nem korkép, hanem kórkép. Tanulmányok seregét írják majd a pszichiáterek a jelenleg hatalmon lévő, általában elmebeteg politikusokról. Ha ezek uralma után lesznek még egyáltalán könyvek…
Restauráció
Annak idején Franciaországban visszatértek a hatalomba a Bourbonok, most Magyarországon „restaurálódni” látszik az egypártrendszer…
Egykedvűség
Az egykedvűség pozitív is lehet: legalább nem húzod fel magad semmin… A tibetiek szerint is fölösleges aggódni: aminek be kell következni, az úgyis bekövetkezik…
Ki van otthon?
Ki van otthon a Földön: Sátán vagy Isten? Vagy csak a fantáziák birodalma a szent turulmadár?
Budakalász, 2018. május 24.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...