Rózsa Iván: A szenvedés

Rózsa Iván: A szenvedés

Bolygónkon az emberiség igen nagy százalékban szenved valamitől, valakitől: csak az érzéketlenek és a felülemelkedettek nem szenvednek, szinte egyáltalán nem.
Az érzéketlenek minden érzelem iránt, így mások szenvedésére is, közömbösek. Pedig majd’ mindenki szenved! A hatalmon lévő fél a hatalma elvesztésétől, az alávetett szenved a hatalom elnyomásától. A gazdag fél vagyona elvesztésétől; a szegény frusztrált, mert nem veheti meg azt, amire vágyik, ami tetszik, vagy kell neki. Erre még a fogyasztásra ösztökélő reklámok is rájátszanak, meg az árukészlettől roskadozó üzletek és az árubőséget kínáló kirakatok. Fogyassz! Jó, de miből?
Félünk – már aki, én például nem – szeretetet adni embertársunknak, mert hátha amaz visszaél érzelmeinkkel, esetleg jól átver… Félünk a betegségektől, s végül, de nem utolsósorban, a haláltól. Ez utóbbi vagyoni helyzettől függetlenül mindenkit utolér előbb-utóbb…
A szenvedésre érzéketlenek akkor esnek csapdába, ha maguk is megbetegszenek, vagy sérülékennyé válnak. Netán érzelmeik támadnak olyasvalaki iránt, aki csak játszik velük, s kihasználja őket. Addig volt nekik jó, amíg érzéketlen, közönyös egoisták voltak, és a maguk önző módján tán még élvezték is az életet. És lám, ha ők úgymond gyengévé váltak, rögtön levonják a következtetést: kár szeretni valakit, mert fáj, ha elveszítjük; kár kitárulkozni, mert visszaélhetnek vele; erősnek kell mindig maradni, sohasem szabad kimutatnunk esetleges gyengeségünket!
Persze, ez helytelen következtetés. Nem szabad ugyanakkor egyik végletből a másikba esni! Ha például magunkon kívül addig senkit sem szerettünk, nem kell hirtelen, válogatás nélkül mindenkit imádni; illetve fordítva: keblünkre öleltünk mindenkit a világon, de mivel egyvalaki becsapott, hát most magunkba fordulunk. Ez olyan reakció, mint amikor a kutyát verte az első gazdája, és egy idő után minden ember elől elsompolyog. De vannak jó emberismerő állatok is, akik szelektálni is tudnak. S hát az állatok a legjobb emberismerők, tanulhatnánk tőlük emberismeretet! Meg kell tudni különböztetni a jót a rossztól! A jó embereknek kitárulkozhatunk, a rosszakkal szemben viszont keménynek kell lennünk! Kellő tapasztalat után már igen gyorsan dönthetünk, mert bízhatunk emberismeretünkben.
Csak hát nem csupán más kárán tanul az okos, hanem ő maga is sokszor csapdába esik, mielőtt már kikerülné ezeket. És tulajdonképp erről szól többnyire az életünk: a szerintünk kisebb rosszat választjuk a szerintünk nagyobb rossz helyett… És most nem csupán a politikára, a választásokra kell gondolnunk!
A szenvedés abszolút, de egyben relatív is! Az, hogy nincs pénzünk átmenetileg, lecserélni az autónk vagy a hűtőszekrényünk, bagatell a fekete afrikai éhezők szenvedéséhez képest. Ha egy-két napig akadozik az áramszolgáltatás, vagy egy-két órára elzárják a vízvezetéket, bosszantó dolog, de semmiség ahhoz képest, hogy emberek százmillióinak lakásában nincs áram, vagy száz kilométeres körzetben nincs ivóvíz. És így tovább! Lehetne sorolni hosszasan a példákat…
De a szenvedés, bizony szenvedés. A zsidók kiirtása, és az indiánoké – ugyanaz. Nincs rangsor genocídiumok között, akárhogy is sugallja a média szerte a világban, hogy a zsidó holokauszt egyszeri és megismételhetetlen, abszolút bűn volt az emberiség történelmében. Ez nem így van! A történelem a nemes dolgok mellett tulajdonképpen gyilkosságok, háborúk, népirtások sorozata. Karthágót felhintették sóval, a középkorban milliókat öltek Jézus nevében, majd többek között eltették láb alól az indiánok többségét. A Karib-térség szigetvilágában egy árva indián sem maradt mutatóba a turistáknak, pedig itt e szigeteknél fedezték fel Amerikát…
Az évszázadok során a magyarokat is irtották: németek, tatárok, törökök, osztrákok, oroszok… Vagy a lengyeleknek, az örményeknek, a bosnyákoknak is megvan a maga szenvedéstörténete. A népirtás, bizony népirtás – felekezettől, bőrszíntől függetlenül. Csak születhetsz éppen hutunak vagy tuszinak, s nem olyan erős a befolyásod a világsajtóra és a világpolitikára…
A hutu és a tuszi például ugyanabban az országban – Ruandában – élő egymással rokon két nép, és mégis irtotta egymást. A polgárháborúknak legjobban a fegyverkereskedők örülnek, mert mindkét oldal számára szoktak volt szállítani fegyvereket… Akinek kiirtják a családját, az szenved a legtöbbet; aki viszont kiirtotta őket, tán még élvezi is a dolgot, ha kellőképpen érzéketlen vagy pénzéhes, netán szadista vagy rasszista…
De nem csak az érzéketlenek nem szenvednek, hanem a felülemelkedettek sem. Igaz, ezen állapot elérését esetleg, sőt valószínű, sok szenvedés előzte meg. Nem csak arról van szó, hogy a sors megedzette őket. Van, aki a sorscsapásokba belerokkan, vagy a sok balsiker hatására gonosz lesz; és van, akit viszont a szenvedés nemesít…
A felülemelkedettek nem érzéketlenek, hanem részvétet, szánalmat éreznek szenvedő embertársaik iránt. De nem siránkoznak, sajnálkoznak álszent módon, hanem a maguk módján próbálnak segíteni is rajtuk. A németben a „Leid” szó bánatot, bajt, fájdalmat jelent. A „Leiden” főnévként szenvedést. A magyar „részvét” szó német megfelelője a „Mitleid”, vagyis szó szerint „együtt-fájdalom”. Mennyivel árnyaltabb a magyar „együttérzés” szó! Nem ugyanaz, mint a német „Mitgefühl”!
Nem kell Krisztus vagy Parsifal módján magunkra vennünk mások fájdalmát, bűnét, hogy segítsünk. Nem is vagyunk ez a kaliber. Lehet segíteni mintegy belülről kívülállóként is. És ez tulajdonképp hasznosabb is. Ez a példa jut elsőként, spontán eszembe! Ha valaki elvágja az ujját, nem lesz azzal kisegítve, hogy mi is elvágjuk az ujjunk, s együtt szenvedünk vele. Egyszerűbb és praktikusabb megoldás: bekötözzük a sebét!
Az emberiség legnagyobb gyógyítói a bölcsek és a művészek, vagy a bölcs művészek. Ahogy a Nap is éltető meleget sugároz a bolygók felé, ők is szeretetet sugároznak az emberekre. És így gyógyítanak: szobraikkal, épületeikkel, festményeikkel, tudományukkal, zenéjükkel, bölcseletükkel, írásaikkal, filozófiájukkal. De csak annak tudnak segíteni, aki érzékeli ezeket, akinek igénye van e szeretethullámok befogadására. Az érzéketlenek képtelenek erre, mégis jól elvannak magukban, amíg utol nem éri őket végzetük.
Szenvedés… A születésnek szenvedés a velejárója. „A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő. / Páros kínt enyhíthet alázat.” Életünkben is sokat szenvedünk: a magánytól, valakinek vagy valaminek a hiányától; amikor megbetegszünk, akkor az egészség hiányától. Amikor meghalunk, akkor is általában szenvedünk. Véresen jövünk a világra, s jó eséllyel véresen is távozunk. A halál is szenvedéssel jár; kivéve azon szerencséseket, kiket álmukban ér.
Kívánok mindenkinek ilyen szép halált, de előtte persze áldott, gyönyörű életet, a lehető legkevesebb szenvedéssel! Halálunkba belealudhatunk, de előtte ne aludjuk át, ne szenvedjük végig életünket!

Budakalász, 2019. január 9.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A szerző saját rajza
Prózák
Fodor Ágnes

EGY PARÁNYI KÉTSÉG

Egy parányi kétség „A szerelmes ember olyan, aki jobban akar tetszeni, mint amennyire tetszhet, s ezért van az, hogy a szerelmesek csaknem mindig     

Teljes bejegyzés »

VALENTINOM AZ EGÉSZ VILÁG.♥️ Valentinom az egész gyönyörű világ, hol a mindenségben végtelen szeretet vár. Szerelmetes szívem én is hozzá adom’ legyen a világ egy

Teljes bejegyzés »

Levél a bokron

Levél a bokron   Kedvenc dzsungelem szélén, Lelem újra utam; Tekingetek fel, s alá; Majd elbambultam.   El a házak közt, Hol haldoklik az élet;

Teljes bejegyzés »

Egylélek

Bálint-napra szeretettel.
A szerelem ereje semmihez sem fogható, téren és időn átívelő, mikor lélek kapcsolódik lélekkel.

Teljes bejegyzés »

Február 14.

Február 14. Piros lángok között fehér fátylat viszek, szerelem-dob hátán csend-várat építek. Az én boldogságom nem egy napig égett, minden életen át ölelt az ígéret.

Teljes bejegyzés »

Tudok-e még

Tudok-e még Tudok-e még szemedbe nézni vagy már nem is akarok, túl sokszor volt éles a fény, bezártam hát az ablakot. Tudok-e még kezedhez érni

Teljes bejegyzés »