Március 1: a nő vágyakozva gondol a következő hétre, amikor is ünnepelve lesz, és nemének minden egyes csodálatos tagja. Ábrándozik, álmokat sző, amiben a férje frissen borotvált, illatos, és tiszták a körmei. Lejátszik gondolatban egy romantikus estét, amikor nem ő főz, megterítenek neki, a feneke alá tolják a széket, és mindent önfeledten élvezhet. A kiszolgálást, az ízeket (még ha nem is olyan az étel, mintha ő készítette volna), a férjétől kapott mosolyt, a csókokat. S persze mindent, ami azután következik, de az már nem tartozik szorosan a történethez.
Igen! – gondolja a nő! – De jó is volna! Aztán hirtelen felszisszen, mert a vasaló megégette a kezét.
Március 5: közeledik a nap, a nő szíve hevesebben ver, visszaszámol, mint gyermekkorában: már csak hármat kell aludni!
Este van, ruhákat tereget, a gyerek éppen elaludt, a férje meccset néz. A nő áhítattal nézi, amint a férfi oly halkan, szinte tapintattal bontja ki a következő sörét, gondolva a gyerekre, aki az igazak álmát alussza.
– Én hősöm! – ámuldozik.
Majd a tekintetük összeér, amikor a férj hátrafordul.
– Eeeez a Rrrreál nem ooolyan mint mmmmáskor! – mondja, de a nő megnyugtatja.
– Ugyan mókuskám, a 0-2 nem azt jelenti, hogy elfelejtettek focizni! Nyugodj csak meg! Hozzak még egy sört?
De nincs ideje, mert öngól következik, és a riporter hangja felébreszti a gyereket.
– Hagyd csak, egyetlenem, majd én megnyugtatom! – mondja a nő, és siet pesztrálni gyermekét.
Március 6, hajnal 5 óra: csörög a vekker. A férj morcos, fáj a feje.
– Minek teszik ilyen későre a meccset? – morogja.
A nő, bár még lenne egy órája, de felpattan, és ápolni kezdi fáradt urát, és uzsonnát készít neki.
– Nem kell! – mondja a férj. Csak egy kávét iszok. – Hagyjál már! Nem kérek áfonyalekváros diós kalácsot, sem citromszirupba mártott hús szeletkéket! Csak egy kávét iszok! Tudod mi az?! Meg tudom én is melegíteni! Miért keltél fel? Menj, aludj még egy órát! Szia! Majd jövök! – morogja a férj, és már megy is munkába, miközben a nadrágszíjat igazgatja menet közben.
– Milyen dolgos, mindene a munka! – mondja a nő, miközben számolgatja a férje lépéseit, amint az a lépcsőn halad lefelé.
Március 7: a nő előveszi a parfümöt, amit az anyjától kapott karácsonyra. Befújja vele magát. Itt is, ott is, mindenütt. Na, még egy kicsit.
Bambipillantásokkal néz a férjére, aki épp a kocsi alatt fekszik, és a karburátort javítja, miközben ösztönzőleg megjegyzéseket tesz a gyártó családi kapcsolataira.
– Még itthon is állandóan dolgozik! – mondja a nő, és hogy felhívja magára a figyelmet, a magassarkújával a garázs felé tipeg, és finoman rálép a férje kikandikáló kisujjára.
– Áhhhh! – ordítja a férj, és hevében beüti a fejét a kocsi alvázába.
A nő, mielőtt a férfi káromkodni kezdene, visszasiet a konyhába.
Március 8, 0 óra: a nő automatikusan felébred, várja, hogy finoman felrázzák, felcsókolják álmából, hozzásimuljanak, a fülébe súgjanak, megköszöntsék.
A férj horkol. A nő oldalba löki, mire az szellent egy nagyot, és folytatja tovább a horkolást.
Március 8, 5 óra: csörög a vekker. A férj morcos, aludna még. Kávét akar. A nő felpattan, bár a férfi nem kérte.
– Nem tettél bele elég cukrot! Nem baj! – mondja a férfi, és lehatja a maradékot. Szia! Majd jövök!
A nő vágyakozva néz utána, majd szomorúan visszabújik az ágyba.
Március 8, délelőtt 9 óra: a nő percenként nézi a telefonját, de nem érkezik hívás, sem sms.
– Remélem, azért reggelizni van ideje! – aggódva gondol a férjére!
Március 8, délelőtt 11 óra: a nő belép a közösségi portálokba is, tudomásul veszi a nagybátyja jókívánságait, és a barátnőinek érkező üdvözléseket.
– Úgy látom a Katit is megköszöntötték már!
Nagyot sóhajt, majd kilép.
Március 8, délután 1 óra: a nő percenként nézegeti a telefonján a híváslistát, és lép be a közösségi portálokba. Semmi.
– Remélem, ebédelni sincs ideje! – mérgelődik.
Március 8, délután 3 óra: munka vége, sem hívás, sem sms. A nő csalódott, mondhatni dühös.
– Ezentúl majd mossa a gatyáit maga! –dohogja.
Hazafelé bemegy egy cukrászdába. Nem érdekli az alakja. Krémest kér.
– Még egyet! Nem egy darabot, egy tálcával! – üvölti a megszeppent pincérlánynak.
Március 8, délután 6 óra: a nő egy falatot sem bír már enni. Felhívja az anyját, és a legjobb barátnőit. Kizokogja magát nekik. Aztán fizet, borravalót nem ad.
Március 8, este 7 óra: a nő fáradtan hazaér. Semmihez sincs kedve. Aludni akar. Ahogy kinyitja az ajtót, megtorpan. Finom illatok járják át a levegőt, de nem lát sokat, mert félhomály van. A három gyertya az asztalon alig világít meg valamit. De az illatot érzi. Baconba csomagolt csirkemáj semmivel össze nem téveszthető illata lengi be a teret. A kedvence.
Arrébb lép, kopogva leveszi a cipőjét, a kulcsokat hanyagul az asztalra dobja. A hangra előbújik a férje az ajtó mögül, borotváltan, illatosan, és tiszta körömmel. A kezében egy szál rózsa van.
– Boldog nőnapot, Drágám!
– A nő először meglepődik, majd boldogság terül szét az arcán.
– Ugye nem gondoltad, hogy elfelejtem?– kérdezi a férj, és az asztalhoz invitálja őt. Úriemberhez méltóan kihúzza előtte a széket, majd a feneke alá tolja azt. Meg sem próbál viccelni azzal, hogy esetleg kirántja alóla.
A nő végignéz az asztalon. A teríték gyönyörű. A vacsora ízletes, (bár nem olyan mintha ő készítette volna). Élvezte a férjétől kapott mosolyt, a csókokat, és mindent, ami utána következett, bár az nem tartozik szorosan a történethez.
Author: Guti Csaba
Guti Csaba az Irodalmi Rádió szerzője. 1982-ben születtem Debrecenben. Életem nagy részét a Hajdúságban töltöttem, majd immáron tíz éve Dabasra költöztem, és véglegesen letelepedtem. Az olvasás nagy szenvedélyem volt gyerekkorom óta. Mindig is úgy gondoltam, hogy a könyv jó útitárs, így akárhová mentem, soha nem maradt el mellőlem az aktuális olvasmányom. A természetnek nagy tisztelője vagyok, ahogy a magam erejéből telik próbálom óvni. Novelláimat sokszor ihletik a fák, és az állatok. Írásaimmal próbálom közelebb hozni ezt a csodát az emberekhez, és a természet szeretetét megerősíteni az olvasóban. Számos novellám azonban humán indíttatású. Szeretek az emberek közt szemlélődni, fürkészni a tekintetükben, elgondolkodni szavaikon, cselekedeteikben a „miérteket” keresni. Próbálom beleképzelni magamat a helyükbe, átérezni gondjaikat, boldogságukat. Írásaim többnyire drámai hatásúak, hogy súlyt adjak egy adott problémának, amiről beszélni szeretnék. A nevelő szándék mellett többnyire reményt hagyok a végkifejletben, hogy az olvasó érezze, hogy mindig van kiút a gondokból. Ez sokszor nem több, mint választás, vagy kitartás kérdése. De a kulcs, ami feltétlenül szükséges hozzá: akarat, és a vonzódás a jó felé. Guti Csaba szerzőnk szerkesztőségünk által kiadott könyvei megvásárolhatók a Líra Könyv hálózatában:
