Húsvét reggelén (hagyományok)

Nárcisz illatot rezegtet a szellő,

harmatcseppen úszik a napsugáreső.

Rigók kórusa ébreszti a lányokat,

Igyekezzenek fogadni a fiúkat.

 

Jövés- menés folyik az egész lakásban,

legyen a vendéglátás kifogástalan.

Van már néhány hímes tojás a kosáron,

sárga túró és sonka is a tányéron.

 

A legény leselkedik az ablak mögül,

egy vödör hideg vízzel mindjárt penderül .

A lány megbújik, de kivillan a szoknya,

Jó a jeladás, áradthat a víz rája.

 

Eljöttem hozzád te nyiladozó bimbó

Nincs hozzád szépség még hasonló.

Leheli izgatottan a szép szavakat,

melyek mély érzésből, belülről fakadnak.

 

Titokban mind a kettő erre vágyott.

Kettesben lehettek igy a szobában most.

Megették közösen a szétvágott tojást,

hogy soha többé el ne felejtsék egymást.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »

Nekem te

Te vagy nekem a mező, és te vagy a rét. Tenger kékje vagy nekem, mit ölel az ég. Hegycsúcs vagy, amit kezem Soha el nem

Teljes bejegyzés »