Rózsa Iván: Elég!

Rózsa Iván: Elég!

Egyszer minden elég…
A Földnek parancsolja Isten: elég!
Elég vele együtt fösvénység, irigység, kevélység…
Nyoma sem marad semminek, nincs reménység…

Hogy poraiból újjászülessen az Élet,
Mint valami főnixmadár:
Egy más dimenzióba téved,
Ahol Rá már Isten vár…

Budakalász, 2019. május 16.,
Kovács Lajos gondolatai kapcsán…

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Fogj ecsetet

Fogj egy ecsetet, s mártsd bele szivárvány színeibe, fesd be vele szívedet, s szívemet színesre. Szürkeség ne fedje be napjainkat, homályos tükörkép lelkünket ne eméssze.

Teljes bejegyzés »

Negyed század

Sűrű és érzelmekkel terhelt időszak az október vége, november eleje. A Negyed század című vers alámerülés a hiányba, aminek megélése hozzátartozik a teljességhez. Mély levegő…!

Teljes bejegyzés »

És majd!

És majd, ha megkérdezed egyszer, hogy hogy vagyok, Én csak annyit mondok, megvagyok. De mosollyal az arcomon belül hidd el tombolok! Mert hiányzik egy részem,

Teljes bejegyzés »

Gergely István: Tókirály legendája

Gergely István szerzőnk Tókirály legendája című megzenésített verseket tartalmazó audio CD-je 2025 végén jelent meg. A kiadványon Karády István megzenésítésében és előadásában hallgatható meg a

Teljes bejegyzés »