Maya Hall | Köszönöm a kertet

Uram! Köszönöm a kertet
Ahol álmodnom lehetett
Hol nem üvöltöttek vad szelek
Nem tépték meg a lelkemet

Míg nem hullnak le a levelek
Még átlábalnám a vizet
S ott a zuhatag felett
Megnézném a köveket

Aztán vár az erdő, a meredek
Hol az út a hegytetőre vezet
S megláthatom az ég szélén még
A búcsúzó alkonyfényeket

Maya Hall
Author: Maya Hall

Maya Hall az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 júliusában születtem, Budapesten, a családom azonban Baranyából származik, s engem is sok emlék köt oda. Gyerekkoromban sokat barangoltam a Mecsek erdeiben. Elvarázsolt a táj szépsége, a természet csodás csendje. Ott kezdődött ismerkedésem az állatokkal, a kíváncsiságom a gyógyító növények és a különféle ásványok iránt. Aztán, ahogy megtanultam olvasni, falni kezdtem a könyveket, minden téma érdekelt. Korán írni kezdtem, de úgy hozta az élet, hogy hosszú hallgatás következett. Az élet tanított, vágyakról és nehézségekről, hitről és igazságról. Szemlélődő, csendes ember vagyok, keresem és meglelem a hétköznapok csodáit, amik mellett a legtöbb ember vakon elrohan. Az embert kutatom, mint író, és mint lélekgyógyász. A megoldásokat keresem, vádaskodások nélkül. Leggyakrabban fantasztikus és történelmi témákat választok, de nem idegen tőlem a vers vagy a mese sem.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

47 LETTEM

  47 LETTEM   Gördülnek az évek, benne sok szép álom, Mindenki másnak ugyanezt kívánom! Megélt fiatalkor… néha megdermedek.. Köszönöm Istenem, ezt a negyvenhetet!  

Teljes bejegyzés »

ÉLED BENNED

ÉLED BENNED Szédülök betegség csóktól, félve nyíló virágoktól. Illatuk vár, – szerelemre, langyos hajnal kegyelemre.   Vonyít bennem, – élni akarás, lassan száradok, – farakás.

Teljes bejegyzés »

Lesz-e még…

  A végtelenül távoli múltban (vagy talán álom volt csupán?), volt egy kis négy-évszakos ország, az én hazám. Világot tisztító, hosszú, fehér telek után langy

Teljes bejegyzés »

Örvény

Szitakötő ül a nádon, a messzi, üres határon. mozdulatlan, némán vár, ajkán néma fohász száll. hangtalan dal mély szava, könny, kötél, sár s a mély

Teljes bejegyzés »

Mit gondolók

Azt mondod, nemsoká felszabadítanak. De én mindig szerettem az apró, világos cellát. Szeretem a simára csiszolt köveket, amik meghallgatják minden gondolatom, de még jobban szeretem

Teljes bejegyzés »