Képeslapok Porečből

Hat emlék, amelyet a tenger adott

“Nyaralni tudni kell, és ti tudtok is! “- jegyezte meg egyik barátnőm, miután meséltem neki az idei horvátországi nyaralásunkról.

Feltételezem, hogy mindezt a hallottak alapján állapította meg, hiszen ezen az úton a napjaink java részét elsősorban fürdéssel, napozással és pihenéssel töltöttük.

Bár tovább gondolva a megállapítását még elég sokféleképpen be tudtam volna fejezni a megkezdett mondatát. Akár így is:

• Nyaralni tudni kell, és tudunk is, ha megvan hozzá minden szükséges feltétel. És most itt elsősorban nem „csak” az anyagiakra gondolok (bár azoktól is sok minden függhet), hanem inkább az ideális körülményekre: a megfelelően kiválasztott időre, helyre, társaságra, stb.

Vagy így:

• Nyaralni tudni kell, de legalább ugyanennyire tudnunk kell megőrizni is a legszebb pillanatokat. Nem csak fényképeken és videófelvételeken, hanem a szívünkben is, a legkedvesebb emlékeink között. Részben azért, hogy majd a szürke hétköznapokon is erőt tudjunk meríteni belőlük, részben pedig azért, hogy majd legyen miért várnunk a következő nyarat.

Jómagam eddig útinaplók formájában örökítettem meg a nyaralásainkat, amelyek általában az aktuális napon és helyszínen készültek. Idén azonban másféle nézőpontból közelítettem meg a témát. Leírásaimban amennyire lehet mellőzöm az utazási irodák prospektusaira emlékeztető adatközlést, és inkább arról írok, hogy hogyan éltem meg a Porečben töltött feledhetetlen napokat.

Most akkor következzenek tehát azok a „képeslap-montázsok”, amelyeket az idei nyaralásunkról hoztam haza, kizárólag az emlékeimre és az érzéseimre hagyatkozva:

 

Amit a szemem őriz:

Az első képeslapra is sok minden felkerülhet, annak ellenére, hogy idén talán nem a látnivalókon, hanem a pihenésen volt a hangsúly. De nem lehet elfeledni az odaúton mellettünk elsuhanó Szlovén hegyeket, az alagutak sorát, és a Trojane-ban elfogyasztott csokis fánk óriási méretét sem. Ugyancsak ide kívánkozik még az Adriai-tenger kékje, amely minden évben lenyűgöző látvány, és végtelen boldogsággal tölt el bennünket, amikor a partján sétálhatunk vagy üldögélhetünk. Közben válogathatunk a hullámok által partra vetett több ezer kavics között, és az árnyalataiban folyamatosan változó tengert is megcsodálhatjuk.

Esténként aztán gyönyörködhetünk a naplementében, mely minden nap más és más színt varázsol az égre: a vöröses narancstól a bíboron át egészen a sötétbordóig. A lebukó nap sugarai által festett aranyhíd a tengeren, amely a végtelenbe vezet, mindig ámulatba ejt bennünket. A látvány megunhatatlan számunkra, hiszen nincs két egyforma naplemente.

A tengerparti szállodák és apartmanok gondozott parkjai hatalmas ananászpálmákkal, és a szivárvány minden színében pompázó csodás leanderekkel szintén lenyűgöztek engem. De mondhatnám ugyanezt a nyüzsgő óvárosra is, ahol előbb figyeltem fel egy gyönyörű növényre – legyen az virág, bokor vagy fa -, mint bármilyen régi épületre vagy ajándéktárgyakkal zsúfolt üzletre. Pedig azokból aztán rengeteget akadt a városban. A színes kirakatok és a bőséges árukínálat folyamatosan vásárlásra csábították a turistákat, de szerencsére én inkább mással voltam elfoglalva.  Miközben megcsodáltam a hatalmas pálmafákat, azon tűnődtem, hogy vajon hány év alatt nőhettek ilyan nagyra, és hogy képesek-e ugyanolyan hosszú életet élni, mint akár egy tölgy vagy fenyőfa?

Utolsó napon, a hazaúton a Lim Fjordhoz is tettünk még egy gyors kitérőt, tudva, hogy hajdanán a 60-as években több indián filmet is forgattak itt. A vadregényes táj felidézte bennem a kamaszkoromban olvasott kalandregényeket és indiántörténeteket, amelyek akár itt is játszódhattak volna. Ettől csodásabb helyen nem is tehettünk volna pontot ennek a feledhetetlen nyaralásnak a végére!

 

Amit a fülem őriz

A második képeslapra azok a dolgok kerültek fel, amelyek hangokat idéznek fel bennem.

Első helyen természetesen a tenger és annak moraja. Ez minden évben a legkedvesebb zene füleimnek. Erőssége mindig attól függően változik, hogy éppen apály vagy dagály van-e, fúj-e a szél vagy sem. Amikor először fürödtünk benne, szélcsendes idő volt, a hullámok lágyan, halk csobbanással futottak ki a köves partra. Pár nappal később a feltámadó élénk szélben, a dagadó tengerben ugyanezek a finom kis fodrocskák aztán nagyra nőttek, és hangosan morogva kergetőztek egymással.

De ide sorolhatnék még az óváros kikötőjében egy lámpaoszlopon üldögélő sirályt is. Panaszos vijjogással, éles hangon osztotta meg bánatát a világgal. Ki tudja? Talán nem talált magának elég eleséget aznap, vagy az is lehet, hogy csak zavarta az egymást váltó hajók forgalma vagy a sétáló turisták zsivaja. Esetleg a szűnni nem akaró harangzúgás, amely vacsorára szólította az embereket.

Visszatérve a szállásunkra, az esti csendben megszólaltak a fenyőkön éldegélő kabócák is, és versenyt muzsikálva a tücskökkel, igazi zümmögő-ciripelő koncertet adtak. Legalább annyira megnyugtató volt ezekre a hangokra elaludni a nyitott ablaknál, mint amennyire csodás volt aztán másnap reggel felébredni a madarak vidám csicsergésére.

Amit az orrom őriz

A tengervíz semmihez sem hasonlítható, jellegzetes szagát már első esti sétánkon magunkba szippanthattuk, akárcsak a parti fenyő sétány bódító illatát. Bár a hangulat abban a pillanatban kifejezetten vidám volt, nekem erről mégis a karácsony ünnepélyessége jutott az eszembe.

Pár nappal később a tengerparti naplementét csodálva éppen egy étterem mellett haladtunk el. Az orrunkba kúszó sült hal ínycsiklandó illata maradásra késztetett bennünket, így nem is tétováztunk sokat. Helyet foglaltunk a teraszon, és egy kiadós vacsorával, és vidám beszélgetéssel zártuk a napot.

 

Amit a nyelvem őriz

Ez a képeslap az ízeknek állít emléket, és legalább olyan változatos, mint az első összeállítás, hiszen a testünket is folyamatosan táplálni kellett a nyaralás folyamán.

Nem fogok részletes beszámolót tartani arról, hogy melyik nap mit ettünk vagy ittunk, most csak a legemlékezetesebb ételeket említem meg:

Mint például a Trojan-i csokis fánkot, amelyet mindjárt az első pihenőnkön kóstoltunk meg Poreč felé tartva kb. félúton. Mindenkinek nagyon ízlett, bár öcsém morogva jegyezte meg, hogy ez inkább nutellás, mint csokis, de azért mégis jóízűen elfogyasztotta. 😊

Ha már a süteménynél tartunk, nem hagyhatom ki a sorból az első túrós bureket sem, amit másnap reggel a helyi ABC-ben vásároltunk, és amely még meleg volt, amikor beleharaptunk.

Édesburgonya krémlevest is itt ettünk először. Sógornőm készítette el egyik nap ebédre, és nekem annyira ízlett, hogy akár az egész lábossal képes lettem volna megenni. Édes, tejszínes ízéhez kiválóan illett a tökmagolaj és a tökmag, amivel párosítottuk. Persze nem akartam túl falánk lenni, ezért hagytam a többieknek is belőle. 😊

Ugyanilyen nagy sikere volt egy másik alkalommal a férjem császármorzsájának is, melyet a lányom zamatos baracklekvárjával „turbóztunk fel”. Mondanom sem kell, hogy ez az étel is elfogyott az utolsó morzsáig. 😊

Az emlékezetes reggeliket öcsémnek köszönhettük, akinek „gazdagon” elkészített tojásrántottája a tojáson kívül kolbászt és gombát is bőségesen tartalmazott.

Italok közül a sör fogyott a legjobban, mert a keserű íz kellemesen oltotta a szomjunkat a kánikulai melegben, akár csak a fagylalt vagy a jégkrém.

 

Amit a bőröm őriz

Ezen a „képeslapon” hoztam haza a napsugarak simogató melegét, melyek bronzbarnára pirították a bőrömet. A tenger hullámainak lágy érintését… A kavicsokat a lábunk alatt, amikor a parton fekve a sekély vízben sütkéreztünk a napon.

Dagály idején a haragosan száguldó hullámokat, ahogy csípős ostorként csapkodták a bőrünket.

Az esti fürdésnél az úszómedence langymeleg vizét, ami lágy selyemként ölelt körül bennünket. Az egyik zuhanyrózsa finom, napsütéstől átforrósodott permetét, amely alatt a legjobban szerettem állni.

A lágy tengeri szellőt, amely gyakran borzolta kócosra a hajunkat, ugyanakkor jótékonyan szárította is a bőrünket, miközben a sós víz illatát sodorta felénk.

A medence partjának forró kövezetét, amelyen a déli órákban már lehetetlen volt papucs nélkül közlekedni.

 

Amit a szívem őriz

Az első érzés, ami erre a képeslapra kívánkozik: a hála. Hálás lehetek a sorsnak, hogy a fenti élményeket mind átélhettem, hogy ismét minőségi időt tölthettem együtt a szeretteimmel, miközben magam is pihenhettem, kikapcsolódhattam. Ugyanígy hálás vagyok a testvéremnek és feleségének is, akik megszervezték ezt a csodálatos nyaralást, és hét feledhetetlen napot töltöttek velünk.

Lehetetlen lenne most felsorolni minden átélt pillanatot, de sok minden van, amit biztos, hogy örökké őrizni fogok a szívemben: az esti tengerparti sétákat, a vidám vagy éppen komoly beszélgetéseket az étterem teraszán vagy a medence partján ülve. A közös főzéseket, a finomabbnál finomabb ételeket. A sok nevetést, az egymásra figyelést, a törődést. Egy izgalmas regényt, amelyet ott kezdtem el olvasni napozás közben a medence partján, és idehaza a teraszunkon fejeztem be.

A férjemmel közös bevásárlásokat, vagy éppen egy meghiúsult sétát, amit sajnos miattam kellett félbeszakítani, mert nem voltam hozzá elég elszánt és kitartó. Párom végtelen türelemét és megértését, ahogy ezt a helyzetet elfogadta. Még szerencse, hogy pár nap múlva kocsival mégiscsak eljutottunk abba bevásárlóközpontba is, és nem kellett lemondanunk erről a programról sem.

A békét, a nyugalmat, amit akkor éreztem, amikor a tenger hullámait hallgatva az esti fényekben gyönyörködtem. És végül, de nem utolsó sorban azt a rendkívüli örömöt, amelyet egy otthonról kapott csodálatos hírnek köszönhetek.

Hazaérve aztán férjemmel ismét megállapítottuk, hogy az idei nyaralásunk volt a legjobb. De ez persze csak részben igaz, mert minden évben ezt mondjuk. Hisz ez már csak így van, mert mindig az a legjobb, amiben éppen benne vagyunk!

„Nyaralni tudni kell!” Mert egy kiadós pihenésre, kikapcsolódásra minden embernek szüksége van egy évben legalább egyszer. De lehet akár többször is! 😊