Barangolásaim

Barangolásaim

Az értől az Óceánig
Az emberi élet megjárhatja kalandos útját
Füttyszóval,zsebretett kézzel
Vagy görnyedt háttal mázsás teherrel
Mennyi elágazás került utamba
Vihar tépázta hegygerincek
Füsttengerré váló hiú remények
Előttünk jártak szellemóriások
Tettek is értünk,,nem úgy mint mások
Kik ideológiákkal jól lakattak
S éjjel, nappal szabadságról papoltak
Amit erkölcsileg elértünk: kifordítottak
Visszahozták az ősi bálványimádást
Tűzbe vetették a biblia tanítást
Barangolás közben többször térdre buktam
Sűrű erdő mélyén meg-meg boklottam
Lidércek, tündérek tévútra csábítottak
Lelkiismeretem harangjai megálljt parancsoltak
Lépteim lassulnak,levegőm elfogyott
A távolban látom már a behajtani tilos táblát
Utam végeztével majd az Úr benyújtja a számlát.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az én napfogyatkozázom

  Életemben vannak napfogyatkozások, Jobb és rosszabb utak, próbálkozások. Mikor nem tudsz tovább élni, ahogy eddig, Gályázni, mosolyogni reggeltől estig.   A hold lassan ráhúzza

Teljes bejegyzés »
Versek
Adorján L. Zoé

vissza

         elválni…   lélekben testtől földként az égtől          kiválni…  madárként rajból csendként a zajból        

Teljes bejegyzés »

A túlpart

Nem tudom mi történt velem.  Immár vén fejjel  már hetek óta  egyre csak makacsul  magamban ugyanazt a kérdést kérdezem:  Élni még tovább érdemes?  Nem tudom,  Nem

Teljes bejegyzés »

Egy család vagyunk

Edit Szabó : Egy család vagyunk Egymás után haladunk, vajon merre visz az út? Városokban, falvakban jár a lábunk úgy lassan. Lépéseknek van célja ?

Teljes bejegyzés »

Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a szebb jövőt, mert mi egymásban hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »