A tenger partján

Üstökös alakját festették fel,

a habos bárányfelhők az égre,

Rikító fehérek, az alkonyat

fényei a tengeren táncolnak.

A színpompás kavalkád mámorít,

párra lel a vonzás a parton is.

Titokban, hogy senki meg ne lássa,

szivárványos ernyő homályában.

Meleg a homok, süpped a sarok,

ajkakhoz jönnek a fordulatok.

Mire a víz feljebb emelkedik,

az óhaj csókja beteljesedik.

Elevenednek a forró vágyak,

a szívek közelebb kalimpálnak.

Álom és való összeolvad itt.

Az igaz szerelem elandalít.

Halvány árnyék lesz a tanú rája,

örök hűség arany zálogában.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

4 válasz

  1. Mária kedves, köszönöm, hogy olvastál és az elismerő véleményedet is.
    Üdv/Feri

  2. Júliána kedves, szívesen, de inkább én köszönöm, hogy olvastál…
    Üdv/Feri

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Versek
Barna Benedek

Fénytörés

Én mondom, hiába minden: egy csillogó prizmán át sem mutat a világ jobban annál, amilyen valójában…             Author: Barna Benedek

Teljes bejegyzés »

Mindened lennék

  Lennék az, vagyonnal tele, Minden atom, minden tárgy; körülötte. Lennék, azért, hogy egy pillanatra csodáljon, S azokkal a szemekkel, egy pillanatra új életet adjon.

Teljes bejegyzés »

Gulyásleves újragondolva

Gyönyörű nyári nap volt a Dunán. A csapat reggel hétre érkezett a Római-parti csónakház elé. Evezősök voltak és háromnapos táborba készültek Visegrád alá, a Szentendrei-sziget

Teljes bejegyzés »