Fátyolos szerelem

 

Már csak az összhatásra és az érzésre

tudott visszaemlékezni ennyi évre.

Kereste képzeletében a képeket,

melybe annak idején beleszeretett.

 

Égi magasságokba fel is emelte,

hogy a lényeget édesen összeszedje.

Meleg barna szeme vezette a nőnek,

vágyott teste formája , mint a sellőnek.

 

Lába a szempillantásában leragadt,

a tovább haladás esélytelen maradt.

Ajkak összetapasztották a hangokat,

csak az érző szíve kalimpált nagyokat.

 

Szólt a harang, a patak is csörgedezett,

lehet, hogy a madarak még csicseregtek.

Az alkonyat belecsúszott a homályba,

a távolság áthidalhatatlan kára.

 

Az időt ott megzavarta a kábulat,

járta mindkettő a fátyolozott utat.

Az érzés örökké él, nem lehet vitás,

nem léphet helyébe festőibb szárnyalás.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


TADAM,TADAM,TADAM, Andalító lüktető ismerős dallam, tadam tadam tadam,szíved hangja. Nekem szól e dal’hisz bennem élsz, minden dobbanása egy drága emlék. Rabul ejtett varázsos éjszakánk, belém

Teljes bejegyzés »

MÉRT ÉPP TÉGED… Azt kérded mért épp téged szeretlek ? mondanám’tudom hallani szeretnéd, de még nem tudok,nem felelhetek. Nem mondhatok neked közhelyeket. Még új lelkemnek

Teljes bejegyzés »

EGY LÉLEK VÍVÓDÁSAI Késő éjjel volt.Ágnest ismét elkerülte az álom.A hetek óta tartó gyötrődés kialvatlanság kiült az arcára.Gyűrött volt,szemei vörösek,alatta mély karikák táskák.Pár kilótól is

Teljes bejegyzés »

Örök idő

Fiók mélyén sok ritka kincs, amit feledés ostromol. A fényben minden történet ismert részeire bomol: itt-ott szomorúság suhan, öröm szikrázik valahol, majd mind lecsillapodik és

Teljes bejegyzés »

Hála – most!

Gyötrődsz a múltadon, és szorongsz a majd miatt, pedig szép lehet ez is: az „éppen most” pillanat, csak nyisd rá a szemed, és a kóborló

Teljes bejegyzés »

Suttogás a sötétségbe

Lehunyom szemem, nem jön az álom, Te voltál az egyetlenem ezen a világon. Nem vagy már velem, nem érzem illatod, Kifakult a kép, elhalványult arcod.

Teljes bejegyzés »