Kanfi-Horváth Imre: Önteremtő – könyvbemutató

2019. szeptember 17-én, kedden este mutattuk be Kanfi-Horváth Imre szerzőnk Önteremtő című verseskötetét a Szentes Városi Könyvtárban. A könyvtár előadóterme megtelt az érdeklődőkkel, valamint a könyv megjelenését támogatókkal. Mindamellett, hogy egy jó beszélgettünk a szerzővel, 14 versét fel is olvastuk a rendezvényen.

A rendezvényről a Szentes TV összefoglalót készített, amit a szerkesztőség facebook oldalán megtekinthetsz:

A szegvári Kurca TV is készített egy összefoglalót. Szintén a facebook-on tekinthető meg:

Képgaléria a könyvbemutatóról:

A kötet címadó verse:

Kanfi-Horváth Imre: Önteremtő

Ebben az elmebeteg, embertelen
emberi evolúcióban
az ember inkább másban hisz,
mint önmagában!
Körforgalomban halad,
csapdába!

Pedig egyszerű a törvény,
ha lehúz az örvény,
a csőben maradt
egy utolsó töltény!

Amit a fejbe kell lőni,
az elmébe.
Az önbizonyosság szellemében!

A legkönnyelműbb hinni
Istenben vagy Másban,
a Földet Megóvó Energiában.

Pedig a Teremtő Te vagy!
Gondolatokkal, tettel,
rajtad áll minden,
hogy mit kezdesz az életeddel!

Teremtesz vagy rombolsz?
Segítesz vagy ártasz?
Tudom könnyebb hinni valamiben,
mert ott van egy lelkitámasz!

A Teremtő Te vagy!
Te osztod az élet kártyalapjait,
nálad van a nyerő is,
de ha néha vesztésre állsz,
életed univerzumát Te építed,
mindent, amit magad körül látsz!

Teremts harmóniát, békét
a szívben, lélekben.
Leld örömöd e kölcsönkapott
földi életben!

A szeretet, béke, öröm, jóság,
napról napra legyél jobb ember,
annál, aki tegnap voltál.

Hisz Te teremted meg
magad körül a világod,
locsold meg lelked szirmait,
a benne élő virágot.

Amit a szeretet, béke,
az elfogadás táplál,
keress új utakat
ahelyett, amiken tegnap jártál.

Egy életen belül
többször születhetsz újra,
újra és újra kezdheted,
a jövőd csak rajtad múlik!
senki sem fogja a kezedet!

A könyv borítója és a könyvbemutató meghívója:

A könyv megvásárolható a Líra Könyv Zrt. hálózatában ITT.

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A leghűségesebb barát

Vannak napok, mikor létezni is oly nehéz, Csendben ülsz, merengsz, szemed csak a távolba néz. Nem kellenek már szavak, fájna megszólalni, Lelked csendben, reméled ez

Teljes bejegyzés »

Tavaszi önarckép

Jambusaim bús bódulatával ringatom álomnyárba magam; messzimocorgó vágya vigasztal – szürcsölöm ízét ájtatosan.   Fogvacogó köd jégpizsamáját ölti magára márciusom; csalfa csodával szittya kavalkád kedvem

Teljes bejegyzés »

Önarckép

Nukleon vagyok. Proton, neutron. Csepp anyagcsomó a végtelenben. Lám, parányi fénybe burkolódzom, hadd maradjak árva, észrevétlen.   Nyughatatlan ős erők sodornak vágyak, álmok, ösztönök terében;

Teljes bejegyzés »

Bemutatkozom, mint költő

Kisiskolás korom óta, amióta csak megtanítottak a betűvetésre, próbálkoztam versírással – mint szinte mindenki más. Én azonban mindig is azt éreztem, hogy számomra ez nem

Teljes bejegyzés »

Két utazó

Két utazó Egy ismeretlen, Mégis ismerős galaxisban, Keresik helyüket egy közös csillaghajón.   Messziről érkeztek, mint űrből a hullócsillagok. Két külön történet, Bennem mégis nyomot

Teljes bejegyzés »

Tátongó űrben

Tátongó űrben, haladsz előre, egyedül vagy, de nem zavar. csillagok néznek kérdezőn reád, hogy ez az ember mit is akar.   Bolygók forognak ellipszis pályán

Teljes bejegyzés »