Találkozásunk

Jöttedre várva szívem kitárul,

izzani kezd az epekedés bennem.

Az összes porcikám díszbe borul,

kinyitom feléd a ragyogó lelkem.

Meglátva azt a sugárzó szempárt,

szerte olvad bennem a vágyakozás.

Ahogy az ölelő karod átjárt,

édes törődésed tökélyre csodás.

A puha ujjaid tapintása,

finoman ellazulásba bódított.

Egy örökké tartó boldog játszma,

amely egyre csak hívott és csak hívott.

Öröm mámorában érzem magam.

„Olyan vagy, mint egy kényeztető balzsam”

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Boldogok, akik szomorúak…

Boldogok akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket Az ember tervez, az Isten végez mondja egy magyar közmondás Szomorúság önti az embert homályba ha gyakran nem

Teljes bejegyzés »

Hozd el nekem

Szerelmedet hozd el nekem keltsed életre a tüzet, oltalmazón ölelj engem, és soha ne legyen szünet.   Forrón csókolj, bűvölj engem, érezzem benned a vágyat,

Teljes bejegyzés »

Emlékek a jelenben

A múltra gondolok, izzott a szenvedély, a jelen csendes, elcsitult e nagy veszély. A türelem nékem nem  a mesterem, néha borzongás simít éhes testemen.  

Teljes bejegyzés »