Darvak a Hortobágyon

Tömlöc- sötétből lassan ébred a hajnal,

a kelő nap narancsszínt vetít a lápra.

A víz visszaveri e nagy sárgaságot,

így kelti itt a terítői látszatot.

 

Apró mozzanattal indul az ébredés,

az eltökéltebbeknél már emelkedés.

Mozgásuk apró hullámokat keltenek,

míg a fény a határra sugarat ereszt.

 

Újra beindul szoros rendje a napnak,

a darvak elhagyják a halas tavakat,

Bejárják a közeli szántóföldeket,

hogy a tarlón megtömhessék a begyüket.

 

Aztán peckesen, csoportokban járkálva,

hangolnak a hosszú, déli utazásra,

Időnként még örömtáncra is perdülnek,

szárnyat tárva kápráztatják a szemünket.

 

Néha egy-egy szökkenést még be is vetnek

mintha tudnák, hogy bemutató lehetne.

Nyakukat az ég felé tartva emelik,

ilyenkor a piros fejtoll alig látszik.

 

Ricsajos kúrgató hangot hallattatnak,

az emberek csodálkozva ámulnak.

Mily tökéletesek ezek a madarak,

az idő járásáról mindent tudhatnak!

 

A felesleges tollakat itt szétszórják,

de előtte apróbbra összemorzsolják,

mint bűnözők, kik nem hagynak friss nyomokat,

nehogy a nyomozók megleljék majd azokat.

 

A fagy beálltig a Hortobágyon maradnak,

alkonyatra oda ismét visszaszállnak,

Itt használják ki a gázlós itatókat,

hogy oltsák mindennapi szomjúságukat.

 

Csakis az október a mienk belőlük,

igazából Afrikában nincs is fészkük.

Búsan töltik az időt a pálmák alatt,

alig várják, hogy megjöjjön az új tavasz.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsák az asztalon

Edit Szabó : Rózsák az asztalon „Rózsabokor hajlik a domb oldalára”, onnan szedek egy csokorral a babámnak, hogy a két szemével úgy gyönyörködhessen, mindennap láthassa

Teljes bejegyzés »

Asszonysorsok-Terike

Vénasszonyok nyara van. Fullasztó, páratelt hőség. A nyár zivataros volt, s most is lóg az eső lába. A konyhában állok a tűzhely előtt, az öntöttvas

Teljes bejegyzés »

Sötétben izzó szemek

A Tollforgatók Discord közösségben minden vasárnap kapunk egy kihívást ún. heti kreatív írói feladat gyanánt és az erre a hétre kiadott feladat lényegében az volt,

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hű barátom

Van egy hű társam, akit mindenki ismer, De senki sem olyan jól, mint én. Bús szavaim lettek a legjobb barátom. Hozzájuk szólok, hogyha szívem ég.

Teljes bejegyzés »

Emlékül barátaimnak

Emlékül barátaimnak Lábát lógatva fény ül a parton. Közelebb hajol egyre az alkony, és engedi itt, hogy a víz vigye, még hullámokat szelídítene. Száz meg

Teljes bejegyzés »