Érintő pillanatok

A napfény már nemcsak vígan világít,

az élvezhető ereje elcsábít.

Fekete foltos a talajtakaró,

de alatta az élet kicsattanó.

 

-Mondd csak, te merre vagy? Kijutottál már?

A felszínen éledezik a határ?

-kérdi az ibolya a hóvirágot.

-Várj kicsi, mindjárt látom a világot

 

Fel tudom végre emelni a fejem,

azonnal szétnézzek az avar felett.

-Én is erőteljesen kapaszkodom,

a nyitással percenként foglalkozom.

 

-A szél süvít, a levegő dermesztő,

fehér palástot hordoz még az erdő.

Te maradj itt lent, előbb csak én megyek,

elűzöm előlünk végleg a telet.

 

Illatommal pezsdítem a lelkeket.

A szunnyadásba életet lehelek.

A serkenő szívek egymást meglelik,

a lét küldetése beteljesedik.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Merénylet a pénztárcám ellen

A teraszon üldögéltem. Örömmel kortyolgattam a jázmin ízesítésű zöld teámat. Élveztem a ragyogó napsütést. A napsugarak előcsalogatták a szeplőimet. A szomszéd kutyája bánatosan ugatott. Hirtelen

Teljes bejegyzés »

Így teremtve

Így teremtve   Finom, ugye? Tudom, kérsz még, Hogy szíved, tested értem ég. Mézem ragad, véred zubog, Picike szád halkan szuszog.   Könyörögve térdelsz elém,

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Csatlós Melinda

Az időjós

Azon az őszi estén, amikor Lúciusz eljött, hogy visszavegye tőle a jövőbelátás tehetségét, Dr. Gönczy Olivér, a nemzet első számú meteorológusa, épp sütőtökkrémlevest főzött. Nem

Teljes bejegyzés »

Fekete bárány

Mindent mindig jól akarunk csinálni, Mindenkinek megfelelve létezni. Félretéve egyéni életed gondjait, Remegve cipelni mások életeinek romjait. Engedd el! Nőjj fel! Legyél ott mindenhol, bármikor!

Teljes bejegyzés »

Fohász és kérdés

Istenem, de jó volna megpihenni,  a csendes temetőben végre,  és a sír mélyén békésen nyugodni.  S, fentre, a földieknek innen üzenni:  Szeretteim, ne sírjatok miattam, 

Teljes bejegyzés »

A csend alól

  A csend alól   Sokáig hallgattam. Nem azért, mert nem fájt. Hanem mert féltem, hogy senki sem hiszi el, ha kimondom. De egyszer az

Teljes bejegyzés »