Gondolat

Hirtelen jelentkezik legbelül,

folyamatosan előre tódul.

Kiválthatja bármi, észbe merül,

vagy külső forrás, amire mozdul.

 

Biztos, nem hagy percig se nyugodni,

akaratát folyton végig viszi.

A végpontig is képes harcolni.

nem szándékozik másfelé nyitni.

 

Működéséhez nem kér engedélyt,

sokszorta megfékezni se lehet.

Van eset, irányít a szenvedély,

bezárkózik, célnak helyet keres.

 

Időnként részletekbe is merül,

mászik, mint a csiga a talajon.

Máskor viharrá válik, megfeszül,

rögtön kell a várva várt alkalom.

 

Sohasem hagy cserben, követ téged,

akkor is, ha minden veszni látszik.

Személyednél kitart, míg van élted,

kötődve elkísér mindhalálig.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem és szeretet

   Szerelem és szeretet   Szeretem a tiszta lelked, lázas szívem érted reszket.   Szeretem az érző szíved, boldog lelkem neked piheg.   Szeretem az

Teljes bejegyzés »

Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt, Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt. Rengeteget vett el belőlem ez az élet, Sok, örömteli pillanatnak vetett véget. Látom arcomon

Teljes bejegyzés »

Balatont a Balatonról

Lágyan ring a sétahajó. Siklik lassan, kecsesen. A hullámok hangjától, megnyugszik a szívem.   A Balaton a Balatonról legjobb látni, hallani. Szabadság nő az illatától,

Teljes bejegyzés »

Érzékek világa

  Érzékek világa   A világ hangjait meghallani páratlan gyönyör.   A szépet meglátni a homályban színpompás látvány.   Az élet illata  édes játék a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett Fehér tölcsérvirágok őrzik Buddha álmát; Vagy Buddha vigyázza őket odaát?! Nem tudok felmutatni kertünkben lótuszvirágot; Nincsen kistavunk, a keret biz’ rá

Teljes bejegyzés »