Mély gondolatok szántanak lelkében,
elmerengve befelé lát már.
Talán, ha látna se lenne kedvében,
teljes lénye az emlékeiben hál.
Szemében tükröződik pár száll virág,
amit ölelve kezével összefog.
Nincs a felszínen színes valós vígság,
a sírás az, amit most visszafog.
Belül öröm ez, nem hitte idejut,
rögös úton botladozott sokáig.
A boldogság lassan a testén befut,
ellazulva felszabadulttá válik.

Author: Buglyó Juliánna
Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.