Időkapu

Percenkénti változásnak van ideje,

bizonytalanságot kelt az emberekben.

Nehéz felvenni az új fordulatszámot,

kétségek közé szorítja a világot.

 

ismeretlen létnek kapujában állunk,

nem igazán látjuk merre is haladunk.

A módosulásnak kell, hogy célja legyen,

az irányon szükség, hogy az ész merengjen.

 

Véget kell vetni a léha pazarlásnak,

megfelelni a sorsfordító normáknak.

Nem lehet kitérni a ténytől ridegen,

össze kell fognunk most az ellenség ellen.

 

Vissza út innen nincsen ezt követően,

az alázat még támogat érthetően.

A lélek készül már egy igazabb fénybe,

megindult a rezgésszámok növelése.

 

Emelkedetten kell bebocsátást kérni,

ezt együttesen lehetséges elérni.

Ne a félelem töltse meg a szíveket,

mikor a kapun túl lényed megérkezhet.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egy gyermek mosolya

Amikor egy napsugár átragyog minden szürke álcán, súlytalanná válik a hétköznap, elhagyva páncélját, észrevétlen változunk gyermekké, érezzük mosolyát, benne van a védtelen kis lényünk, s

Teljes bejegyzés »

Szezonvég

  (részlet)   Verőfényes vasárnap délelőtt volt. A felhőtlen ég alatt békésen, lustán nyújtózott a sokszínű fátyolos ősz. A táj, amelyről a könnyű reggeli párát

Teljes bejegyzés »

Lebegés

Lehunyt szemmel fekszem a vízen, Úszás utáni lazulás. Meg volt az 1 kilométer, Gőz, szauna, vizes-masszázs. Teljes 3 órás program Szerda délután.   Tenyerén hordoz,

Teljes bejegyzés »

Ördögűzés

A lelketlen varjú kortalan fán ül. Kajánul örvend, megfogant átka! Szürke arcú lányok bávatag szemében Nem gyújtja meg tüzét a vágy szikrája. Fergetegek gyűljetek, Élet-örvényt

Teljes bejegyzés »

Kóbor lélek

Hófehér zúzmarát hintve Fagy szele surran az éjbe`. Ó, milyen megnyugvás lenne Tudni, hogy nincs minden veszve!   Mindig bocsánatot nyertem Gyermekként, ha rosszat tettem.

Teljes bejegyzés »

Elgondolkodtató

Rég leszámolt már a világ A sarlóval, kalapáccsal. Kegyetlenség és elnyomás Cukormázat ölt.   Most a vesszőfutás helyett Csak rózsaszín kertre ítél, S alkot bárgyú

Teljes bejegyzés »