Fogjunk össze!

Már az első lépését megtette,

mikor árnyékot vetett a fényre.

Láthatatlanul, sunyin érkezett,

magának koronát hozott létre.

 

Vakon beszánt az ember testébe,

nehéz elmenekülni előle.

A világot kergeti vesztébe,

ha nem kap mindenki most erőre.

 

Percenként muszáj megvívni vele,

„csepp-teste” lesben áll furakodni.

Egy rossz mozdulattól képes lehet

ezreken is végleg uralkodni.

 

Rajtunk is múlik, hogyan is múlik,

hogy s milyen lesz, ha egyszer véget ér.

Ne engedjük még tovább megnyúlni,

pusztuljon a koronás fővezér!

 

Más lesz az élet, hittel reménykedj,

az összefogás győző csatatér!

Álmodhatsz szépet, hogy el is érjed,

a valódi érték majd hazatér.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha Isten velünk van

Edit Szabó : Ha Isten velünk van Isten neve velünk marad, hitében élhet a magyar ! Keresztényi gyülekezet templomodban keresztet vet . Jézus Krisztus fenn

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Vakremény

Vakremény pihen a csillagos égen, Túl messze szállt az álom nékem. Karomba zártam szemeid menedékét, S a lelkemben hordom mosolyod emlékét. Könnyeimet csípősre fújta már

Teljes bejegyzés »

Elveszni a pillanatban

Oly drága a múló idő, oly gyorsan telik, Arra kell járnom, amerre az időt lassabban vetik. A rohanás elrabolja a pillanat varázsát, S elhozza a

Teljes bejegyzés »
Prózák
Veress Zita

Infaust

A műanyag széket odahúzta az üvegfal elé, leült, és csendben figyelte az EKG rajzolta vonalat a monitoron. A lány finom vonásait csövek és ragtapasz takarta,

Teljes bejegyzés »

Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »

Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »