Ülök egy kövön, a bérc tetején,
figyelem mi van a tó fenekén.
Víz színe csillog, olyan a bája,
mintha ég csillaga, hullna le rája.
Ám ekkor egy hal ugrik ki éppen,
törzse felragyog a fehér fényben.
S az a pillanat, … mint a mesében
szikra gyúl mindkét barna szemében.
Forogva táncol a tó vizében,
kacaja szál egy varázsigében.
S hol hal úszott, most tündér libben át,
s csokorba köti a nap sugarát.
Átnyújtja, és a tündér elillan,
nem látom többé csak álmaimban.
Elszáll a varázs, utamat járom,
s már csak a Lázbérci tavat látom.
Author: Fazekasné Szabján Erika
Fazekasné Szabján Erika az Irodalmi Rádió szerzője Kisgyermekként azt mondták rám, hogy nagy a fantáziám, ennek ellenére nem kedveltem az irodalmat. Ma is leginkább reál beállítottságú embernek tartanak. A mesék birodalmában szerettem élni, de az élet nem ezt várta el tőlem. Igazság érzetem miatti lázadásaim sem tanáraimnak és későbbi munkahelyi vezetőimnek nem nyerte el a tetszését. Középiskolás koromban kaptam rá az olvasásra (persze sosem a kötelezőket olvastam) és akkori barátnőmmel hosszú történeteket írtunk az eljövendő életünkről. Első versemet 2011. 01. 24-én írtam. Barátaim tanácsára leültem és vártam az ihletet (Dalnokot), mely hamarosan meg is látogatott és a mai napig velem van. Írok, ha jó a kedvem, ha szomorú vagy mérges vagyok. Ha felbukkan egy kósza gondolat, egy ötlet egy érzés, egy zene, vagy egy kép, leülök és írok. Mindegy hol, mikor, hány sor, mennyi idő alatt jön létre, de előbb utóbb a vers összeáll és szeretettel veszem körül, mint engem a családom. Legodaadóbb menedzserem az édesanyám, aki folyamatosan olvastatja barátnőivel verseimet, de szigorúan csak olvashatják. Tudom, hogy velem elfogult, de mégis adok a véleményére. Sokat szoktam unokáimmal rímeket faragni. Számomra a család mindig az első és mottónk: „A családra mindig számíthatsz”. Vannak dolgok, melyek végig kísérik életem minden napját. Ilyen...
