Gyermeknapi merengés

Megmozdul a méhben az aprócska magzat,

család életében a fényes csillagzat.

Minden pillanatban összehangolódnak,

ezt az állapotot tartják észbontónak.

 

Folytonos törődés, mint napnál a rózsa,

a világ öröm-szirmokkal van megszórva.

Érte lesz virágzó értelme a létnek,

a szülők ezután gyermekükért élnek.

 

Álmokat szőnek az idő vonalára,

gyakorta nem is tudnak gondolni másra.

A hercegek, kisasszonyok szebbnél – szebbek,

rokonság ékköveivé cseperednek.

 

Csillogó szemeikkel elvarázsolnak,

az édes szavaikkal megtáncoltatnak.

Örömben a csillagokig repítenek

egy aprócska rajz is csurgathat könnyeket

 

Felnőve már felhők felett is mászkálnak,

leginkább aggódás marad a mamáknak,

de a szeretet mindenütt ott él bennük,

összetartozás ereje erős köztük.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Bencze Margit

A szabály az szabály!

Végre eljött a tavasz! A fagyos márciusi napok után szokatlanul meleg április köszöntött be. A természet ébredni látszott téli álmából. Egyre gyakrabban és hosszabban sütött

Teljes bejegyzés »

Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban

Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban március A paneltömb szikáran magasodott a játszótér fölé, mint egy mereven sötét takaró, amit valaki a lélegző világra terített. A napfény

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet.   Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap…bandukoltam az égi fellegek könyvtárába és összefutottam

Teljes bejegyzés »

CICUSKÁMHOZ ( munkaváltozat ) Ezüstszürke bársony bundád fogta meg először szívem hatalmas két gombszemedbe később engedtél csak néznem azt hiszem hogy megsejtetted nem döntöttem még

Teljes bejegyzés »

A város csendje

Kanizsa belvárosában járok. Üresek az úton a sávok: a hangos autók távol, nincs semmi az utca zajából. A madárcsicsergést hallgatom. Gyorsan elteszem a mobilom. Hívogat

Teljes bejegyzés »