Valamit kerestem a szemedben

Néhány másodperc volt csupán,

Tekintetek rövid összetalálkozása,

S én még most sem értem, jóval az eset után,

Hogyan tud az ember valamit nézni,

Hogy közben csak a lényeget ne lássa.

 

Mert én valamit kerestem a szemedben,

Mintha tekintetemmel messzi tájra indultam volna,

Hogy ami te vagy, azt mind megkeressem,

De semmit sem találtam,

Pedig szemem szemed minden szegletét bebarangolta.

 

És úgy megriasztott a végtelen üresség,

Mert én valamit kerestem a szemedben,

Hogy van-e benne értelem, vagy valami tehetség,

Vagy jóság, boldogság, bánat vagy félelem,

Annyira kerestem és semmit sem leltem.

 

Találni akartam valamit a szemedben,

Bármit, amit egy ember szemében lehet látni,

Jót vagy rosszat, már oly mindegy volt nekem,

Csak kerestelek a saját szemedben,

És sehogy sem tudtalak megtalálni.

 

A másodpercek, mint nehéz évek múltak,

S te elnéztél másfelé hirtelen,

És én már láttam a szemed, de nem értettem hol vagy,

Mert igaz, hogy van emberi tested,

De a szemedben nem láttam a lelkedet.

 

Beck Brigitta
Author: Beck Brigitta

Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 18 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. You are best writer on irodalmiradio. I really love your all poems. I am really proud of you

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Konyhai idill

Betévedtem a konyhába, hol van az a kék madár: pálmaággal a csőrében szabadságot delegál.   Látomásom felszívódik, rám lehel a kürt hangja, hadba hív a

Teljes bejegyzés »

Nyárköszöntő

Már kikelt mind a fészekalja, kis felfedezők szárnyalhatnak, a kikelet integet: ellátni a messzeségbe összegyűjtve a szépséget.   S ahogy fölragyog a föld ege, aranyával

Teljes bejegyzés »

Montmartre éj

  Henri de Toulouse-Lautrec   Odakint sírt ,sírt az éjszaka Merengve dacolva hideggel, Holdfényes lehelettel, Tiszta levegőben, Ezernyi jellel.   Sötétben, a magány is fáj

Teljes bejegyzés »

Esti köd

Köd úszott a tájra fehér tejszerű pompa sejteni lehet csak amit látsz Isten a kezét leeresztette betakarta a napot.   Szellő sem suhan tova szinte

Teljes bejegyzés »

Félelmeim

Félelmeim   Félek az egyedülléttől a sehova tartozástól a jelen létbe támasztom a magányt.   Körülöttem néha gyerekzsivaj dobogás, beszéd, sikoly kacaj, merre vagy? szavak

Teljes bejegyzés »

Csend, nyugalom

Csend, Nyugalom   Vár volt itt, most kőhalom Emlékéből ez maradt. Hajnali harmat könnye, száll S a nap sugarai halkan Az égre nyújtózkodnak már.  

Teljes bejegyzés »