Búbosbanka

Nem is sejtettem gyermekkoromban,

mit rejt a bugybóka név a sorban.

Versben olvastam első hitelét,

télire itt hagyja a cinegét.

 

Nála él egy csintalan taktika,

fején állhat sugaras bóbita.

Igaz, ha csak magát felizgatja,

a nyugalmában nem mutogatja.

 

Tollának haránt a bordázata,

olyan, mint aki zebrától kapta.

Fakult rozsdasárga alsóteste,

hosszában a farktolla fekete.

 

A szarvascsőrű szájnyílásának,

áldozata giliszta és lárva.

Ti –ti- táá a dala ritmusa,

nem holmi bolyongó hebehurgya.

 

A harkály odvába jár költeni,

így nem muszáj fészket építeni.

Most már a fák közt is felismerem,

ha nem látom, azonnal keresem.


 

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Egyedül a Paradicsomban

Rózsa Iván. Egyedül a Paradicsomban Egyedül hánykolódni a Paradicsomban, Tenger hullámai közt kis csónakban, Nincsen rosszabb érzés a magánynál: Nem volt senki magányosabb József Attilánál.

Teljes bejegyzés »