Mért van az, hogy ember embernek farkasa?
Elég egy intés, s lesz színe-változása.
Mint ordas vicsorít, odakap a koncért,
képes hátba szúrni egy testvér a testvért.
Szembetalálkozva tekintetük villan.
Marakodás, szitok-szitokra untalan.
Hol van véknya, méregeti egyik a mást,
csendet követ fülsiketítő robbanás.
Sandán figyeli, lesi, lel-e rajta rést,
ahol beledöfhetné ádáz mód a kést.
Ha nem is kést, csupán néhány szó is elég:
„Tűnj innen!” Üvölt, mint ki vesztette eszét.
Véltük, elég volt e szörnyű vérzivatar;
tetszhalálból előnyúl csontkéz csakhamar.
Torkon ragadja, fojtogatja kegyetlen
szerencsést, ki vírustól megmenekedett.
Viszály helyett mikor lesz a földön béke?
Létrejön-e Isten s ember szövetsége?
Leszáll-e közénk a szeretet angyala?
Háborút felváltja-e bőség asztala?
Mutass utat, kérünk, ó, drága Istenem!
Látod, hiába volt e szörnyű intelem?
Kapzsi lett az ember, csak a pénz vezérli.
Földi létét talmi gyöngysorra fecsérli.
Uram! Ne engedd, hogy földünk pokol legyen!
Ne tűrd el, hogy ember az embernek essen.
Parancsoljad vissza sátánt alvilágba,
hogy mindenki szívét a szeretet szállja.
Budapest, 2020. május 30.
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...
Egy válasz
Köszönöm szépen a lehetőséget! Szeretettel: Edit