Vízesés

Elvonult az áldatlan zivatar,
tiszta lett a lég, semmi nem zavar.
A hepehupás kőrengeteg közt,
a lezúduló víz ereket tört.

A csendből kirí a muzsikája,
ahogy rátalál az új világra.
Bátran simogatja a köveket,
szépségével vonza a tömeget.

Csodálják a habzó zuhatagot,
ahogy kecsesen alkot patakot.
A nap beleragyog a hullámba,
mint a szerelmes szív a szempárba.

A kép beforr az emlékezetbe,
elővenni gyakran akad kedve.
Az ábrándos lelket lenyűgözi,
összes gondját tudja nélkülözni.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Veled átélni

Veled átélni   Veled akarom átélni, A szürke hétköznapokat; Sétálni, vagy csak ülni egy padon, És nevetni nagyokat. Boldognak lenni, Csak veled szeretnék; Mindent, amit

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Így tanultam

Menni, menni, visszanézni. Sosem szólni, csak remélni. Mindig újra megpróbálni, sosem bukni, csak felállni.   Mindig kérni, nem elvenni. Hogyha más kér, akkor adni. Nem

Teljes bejegyzés »

Mikor majd szemembe nézel

Ha majd eljő a pillanat,  mikor mélyen a szemembe nézel,  szám többé már nem nyílik szóra.  Bezárul szótlan.  Ez nekem elég lesz, mindent jelent majd,  tőled többet

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »