Holdfény és szerelem

Az aranyló sugarak lassan elfogytak,

mint táplálatlan láng szürke színné rogytak.

Titokzatos, ezüst hold vette át a trónt,

a fonalával fényt szórva a takarón.

 

Ott toporgott már vontatott percek óta,

két fa közét vágyaival teleszórva.

Levelek szabályos zizegése megszűnt,

belőle erősebb surranáshang kitűnt.

 

Nesztelenül egymás karjaiba szálltak,

örökös beteljesedés, mit kívántak,

mint imádottjáért röpködő pillangók,

ég és a föld között cikázó vigadók.

 

Az élvezet után hosszú sóhaj áradt.

Lehetne immár felvállalni a vágyat!

Tündöklő napfény mutatná az új utat,

nem az ág takarná el a csillagokat.

 

Kinyílhatna szerelmük aranykapuja,

megszűnne végre az éjszínű skatulya.

Az elégedettség öröme ömlene,

összegöngyölödne az élet gyöngyszeme.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A leghűségesebb barát

Vannak napok, mikor létezni is oly nehéz, Csendben ülsz, merengsz, szemed csak a távolba néz. Nem kellenek már szavak, fájna megszólalni, Lelked csendben, reméled ez

Teljes bejegyzés »

Tavaszi önarckép

Jambusaim bús bódulatával ringatom álomnyárba magam; messzimocorgó vágya vigasztal – szürcsölöm ízét ájtatosan.   Fogvacogó köd jégpizsamáját ölti magára márciusom; csalfa csodával szittya kavalkád kedvem

Teljes bejegyzés »

Önarckép

Nukleon vagyok. Proton, neutron. Csepp anyagcsomó a végtelenben. Lám, parányi fénybe burkolódzom, hadd maradjak árva, észrevétlen.   Nyughatatlan ős erők sodornak vágyak, álmok, ösztönök terében;

Teljes bejegyzés »

Utószó önmagamról

Kisiskolás korom óta, amióta csak megtanítottak a betűvetésre, próbálkoztam versírással – mint szinte mindenki más. Én azonban mindig is azt éreztem, hogy számomra ez nem

Teljes bejegyzés »

Két utazó

Két utazó Egy ismeretlen, Mégis ismerős galaxisban, Keresik helyüket egy közös csillaghajón.   Messziről érkeztek, mint űrből a hullócsillagok. Két külön történet, Bennem mégis nyomot

Teljes bejegyzés »

Tátongó űrben

Tátongó űrben, haladsz előre, egyedül vagy, de nem zavar. csillagok néznek kérdezőn reád, hogy ez az ember mit is akar.   Bolygók forognak ellipszis pályán

Teljes bejegyzés »