Ketten az Andrássy teraszán

Ketten az Andrássy teraszán

 

Mintha egy hajó orrán állnánk

Szeltük a fényt és a felhőt.

Süvítő széllel száguldoztunk

Egy város hullámzott alattunk.

Az észak-nyugati csúcson ketten voltunk.

 

Már elharangozták régen a delet,

Együtt akartuk nyugtatni a napot,

Kétféle parton nem nyugodhatott.

Te álmosan karomra hajtod a fejed,

Én combodon pihentettem kezem.

 

Most szélcsend van, a hajó üresen áll.

Matróz nem feszít fekete vitorlát.

A teraszon nem rólam álmodtál,

A szemed lecsuktad, hogy ne láss,

És milliók közé vetett egy hullám.

 

2018. 07. 21. S.F.

 

Simon Farkas
Author: Simon Farkas

Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Vargánya.

Vargánya. Vágyod már az erdő békéjét, nyugalmát?Gyere, járd a bükkös s tölgyes savanyú talaját. Lélegezd be a fák, a bokrok, az avar s vadak illatát. Hallod? Hallgasd

Teljes bejegyzés »

Megvilágosodás útján

Szétporladt hamvaimból csak hagyom, hogy az az Új valami bennem feltámadjon. Belső fénnyel belőlem kiragyogjon, A szeretet szívemben szabadon áramoljon. Érzem új énemet, mit annyira

Teljes bejegyzés »

Falevelek

Falevelek   Csodálom a fákat az ablakon kitekintve, integetnek vidáman, új színekbe öltözve.   Egy falevél ismét ringvatáncot lejt, könnyedén, recsegve megcsókolja a földet.  

Teljes bejegyzés »

Apró szívek

Apró szívek   Mily’ szép kék szeme, amikor rám tekint, amikor hozzám simul, rám hajol.   Megcsókol, most is rám kacsint, lágyan megérint, apró szíveket

Teljes bejegyzés »

Zokog az ég

Zokog az ég   Zokog az ég csendesen, könnyeivel mossa az egész földet, szomorú minden.   Fájdalmak tetőznek, rohanó emberek sietős léptekkel menedéket keresnek.  

Teljes bejegyzés »

A szél titka

A szél titka…   A szél most nagy titkot mesél, lassan oson suhogva felém, közelebb érve cirógatva regél, majd hirtelen a hajamba tép…   Lopakodó

Teljes bejegyzés »