Rózsa Iván: Élni és élni hagyni!

Rózsa Iván: Élni és élni hagyni!

Megvehető megvezetők „vezetnek” most minket… És hová? Csalitosba vagy erdőbe? Félre is vezetnek bennünket: mocsárra azt mondják, hogy Kánaán. És aki még nem élt Kánaánban, csak mocsárban, tán el is hiszi, hogy ez a világok legjobbika, és itt kellemesen dagonyázik. Disznó módjára.
Nem látni a fáktól az erdőt. Az erdő tele van lidércekkel és manókkal. És az emberek nem tudnak, vagy nem is akarnak, különbséget tenni köztük, vagyis jó és rossz között. Sőt! Talán a gonosz lidércekről azt hiszik, ők kellenek nekik; a jóságos manócskákat tán hülyéknek, balekoknak tartják. Bár ez igaz vice versa.
Mocsaras erdőben élünk most, vagy inkább bozótosban, csalitosban. És nehéz innen kijutni, könnyű elsüllyedni a kisstílűség posványában. El lehet veszni az összevissza nőtt bokrokban. És olykor nem látsz kiutat, kivezető ösvényt. Ha ki akarsz törni, „segítő” kezek még vissza is rángatnak. Lehet az is, hogy esetleg még „jót” is akarnak, ha tudják egyáltalán, mit jelent ez a szó, illetve állapot, hiszen ők mindig is csalitosban éltek. A csalitosban el is lehet bújni. Ez az éltető közegük. „Nehogy kitűnj valamivel, ez veszélyes!” – ez a jelszavuk.
De szabad embereknek nem! Ez lenne a végük. Éljen mindenki ott, ahol tud, ami a lételeme! Béka mocsárban, ám ott előbb-utóbb megeszi a gólya, bár ő még nem tudja; oroszlán szavannákon, tigris dzsungelben: szabad ember pedig…
Tényleg hol? Hol van most szabad élet? És erre rátett a járvány is. És a járvány ürügyén hoztak is szabadságot korlátozó jogos, ám túlzott intézkedéseket is, szeretett vezetőink szerte a világban. Szűkül a szabad emberek élettere, hiszen mára szűk környezetük, az intim szférájuk is veszélyben forog. Kíváncsiak rájuk a hatalom emberei, még ha nem is értik őket. Vagy csak a pénz motiválja a vazallusokat, a szolgákat. Kutyák elé vetett csont után a kutyák úgy ugatnak, ahogy a csontot eléjük hajigáló akarja.
Másoknak már nem csak csont, hanem húsosfazékból hús is jut. Ők feljebb vannak a vazallus szamárlétrán, „rang”-sorban. Minél közelebb vagy a húsosfazékhoz, annál többet tudsz zabálni! Ha meg más keveri a kondért, jobb a kajája, átslisszolsz. Csak az a kérdés: mekkora ez a húsosfazék, hányan laknak jól belőle, hányan csak ácsingóznak erre, illetve hányan kapnak hányingert ettől az egész össznépi játéktól. Ők legalább nem éheznek, mert elvették az étvágyukat… Ez is a fogyókúra egyik jótékony és hatékony módja! Zabálni vagy fogyókúrázni? – ez itt a kérdés.
Mint kutyának a csont, az vagy nekünk szabadság! Bár átlőve oldalunk, mégsem ugatunk a gazdi kottájából! Nem nyalogatjuk a kezét, a pofáját vagy egyéb testrészét! Elég nyálas a gazdi már így is, a maga valójában.
Meddig tart még a sudra „elit” hatalma? Meddig van még fent az emberiség legalja? De nem kell siettetni a változást; a dolgok bekövetkeznek, vagy elfajulnak, maguktól is. Türelem rózsát terem, türelmetlenség tüskéket!

Budakalász, 2020. október 19-24.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchárom éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FÉLTŐ SZERETET

Az ember a Földön, Egy parányi porszem. Egoja csúcsra tör, Hiszi, tökéletes.   Árnyékvilág Ura, Bábúként mozgatja, Sötét függöny mögül, Jókat mulat rajta.   Fény

Teljes bejegyzés »

Emlékezz!

Emlékezz! Írta: Egyed-Husti Boglárka Emlékezz-mondta a fejembe lévő hang, de én nem akartam Lakitelekre emlékezni. Aztán egyszer mégis ott voltam az emlékeim között. Főiskolás vagyok

Teljes bejegyzés »

Általában

A nő nem ír verset a hazáról, házat őriz, az otthon melegét. Imádja a férfit, és felkínálja az ölét. A nő sokszor hal meg, szüléskor

Teljes bejegyzés »

Nyom a párna

  Fejed alatt nyom a párna, úgy gondolsz a nagyvilágra. Aludnál, rég lefeküdtél… Hátrahagyott múlt az éjfél. * A plafonra minek meredsz? Úgysem csukja le

Teljes bejegyzés »