Őszi hangulatok

 

Őszi hangulatok

Az ősz derűsen, szinte észrevétlenül suhan bele a múlni nem akaró melegbe, kellemes hűvösét, felszabadító könnyűségét szinte magunkhoz öleljük, s még mielőtt fölfoghatnánk a változást, a szemünk láttára bámulatos tobzódásba kezd. Hirtelen borulnak lángba óriás fakoronák és a tűztövis szúrós karjai, narancsos-pirossá mosolyodnak a cseresznyefák, melegsárga ruhát öltenek a nyírfák, és jel nélkül, még színt sem váltva teszik földre leveleiket a bodzabokrok. Kertünkben a nyár melegében megerősödött, kiteljesedett fenyők lassan az égig érnek, s a két évtizedes terülő borókák hatalmas tányérjai földre borulnak, igyekezvén eltakarni az elszáradt, őszi fű sápadt foltjait.

Barnulnak a diófa levelei, de még szorgosan hajigálja koppanós terméseit, fölragyognak a kései, dalmáciai szőlő áttetsző sárga gyöngyei, búcsúajándékaikat nyújtogatják a málnabokrok, s a hőségben apróvá satnyult, folyton érő eprek, ismét nagyra hizlalva kínálják aromás gyümölcseiket.

A virágok is éreznek valami különlegeset: október elejére az egynyáriak zöldje ismét üdévé, erőteljessé válik, az évelő rózsák lekonyuló, vízvesztett levelei újra feszesek, harmatosak, s a rózsabimbók sokáig őrzik legszebb, alig-nyílt, illatos állapotukat. A pihenni készülő muskátlik levelei fakulnak, egyre kevesebb rajtuk a virág, csak a futómuskátlik virulnak rendületlenül. Legszebb színeit s formáját mutatja viszont a pompás legényvirág: nagy, mélyvörös, fehér, rózsaszín vagy rézszínű virágain szinte világítanak a csillagkoronák, és minden tő ezer bimbót nevel, hogy le ne késse, el ne mulassza az ágyás csodává tételét, mielőtt megérkezne végzete, az éjszakai fagy…

Apró, még fejletlen bimbókkal teltek meg a krizantémok ágai, titokzatos sejtelem, jövendő szépség reménye valamennyi. Hatalmas encián csokorrá növekedett az őszirózsa, megtáltosodva óriás bokorrá erősödtek a fehér és rózsaszín begóniák és még egyszer dúsan fölragyog a tündérszép, kékvirágú lobélia. A délutáni nap átsüti a pergolára futó repkény színorgiában játszó leveleit, s bármerre nézünk, fények és színek harmóniája ölel körül. Ismét halk neszezéssel görögnek a zörgősre száradt levelek, s betakarják a már álomra készülő magvakat.

A természet csendesülő hangjaival, tobzódó színeivel, fürgén vándorló felhő nyájaival finoman jelzi, hogy valami búcsúzni készül. Elhalkul a patakok csacsogása, nyugalomra készülnek az erdők, a sziklákon vastagra, puhára híznak a mélyzöld bársonyok, a nedvességgel teli mohapárnák. A hegyoldalban, a nyugodni készülő nap súroló fényében lángra lobban egy-egy sárgára, vagy vörösre őszült fa koronája, s a tarkába öltözött erdő sétára hívogat hallgatag, mégis ezerszavú világába. Megérkeznek az őszi esők, nyomukban életre kelnek a gombák mindenféle fajai, s illatukkal telik meg az erdő. Az éjszakák egyre hűvösödnek, s hajnalban olykor lassú, lusta ködök hömpölyögnek lefelé a hegygerincről.

Az idő lassan, de hűl, s egyre korábban surran kertünkbe az este. A könnyű szellőkkel átjárt, verőfényes napsütés után korán érkezik a szürkület, már a labdázást is be kell fejezni a hűvösben ismét fürgévé vált és örökké játszani vágyó kutyánkkal, mert a sötétség rendre elnyeli a labdát. Néha, a levegő áttetsző tisztasága éjszakára is megmarad, ezer csillag sziporkázik a felhőtlen, mélykék égbolton, s a növő hold, ezüstből színarannyá válva kerekedik.

Ahogy múlnak a napok, egyre csípősebbre fordulnak az esték, dideregve üldögélünk és jólesne egy kis meleg. Végül az ember, maroknyi gyújtóssal s pár hasáb fával megrakja a  máriaüveges kis kandallót, és meggyújtja a tél első hírnökét jelentő tüzet. Az éledő lángok lágy fényeinek tánca a falakon és a bútorokon, az erdőillatú fa, a tűz barátságos, roppanó hangjai, s az áradó meleg, amelyhez közelebb húzódik az ember – az élet hétköznapi csodái. A kéményben dudorászó szél, az otthonunk, a családunk, az égi ajándék, hogy még élhetünk, és a duruzsoló kályha melege meghozza az áldott békességet, amelyről a kinti fortyogó, rohanó, békétlen világban sokszor már azt hisszük, hogy végleg elveszett.

 

Nádasi Katalin
Author: Nádasi Katalin

Nádasi Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Későn kezdtem írni. Oktató- és kutatófilm műfajban, bő két évtizednyi szenvedéllyel és elhivatottsággal végzett film gyártásvezetői, majd stúdióvezetői munka után, az élet úgy hozta, hogy egyik szülőnk betegsége miatt a következő két évtizedet otthoni betegápolással töltöttem. Bevallom, voltak kétségeim, hogy egy ilyen pörgős és változatos, mondhatnám rumlis tevékenység után, bírom-e majd ezt az otthoni bezártságban zajló munkát. Életem egyik legérdekesebb tapasztalata, hogy ebben a létformában, melytől sokan falkórságot kapnak, számomra kinyílt a világ. Hónapokkal az átállás után érzékeltem, hogy amíg a szakmámban dolgoztam, teljes agykapacitásomat kitöltötte a sok érdekes feladat, majd otthon a családért végzett másfajta feladatrengeteg. A család számomra mindig is a legfontosabb értéket képviselte, de ez alatt a beteg mellett töltött, több mint másfél évtized alatt ébredtem rá, hogy a családi feladatok nagy része fizikai elfoglaltság, melyek közben az ember agya remekül tud szellemi munkát végezni, sokkal jobban, mint a munkahelyi tevékenység idején, amikor az utolsó másodpercem is programozva volt. Boldog meglepetéssel vettem észre, hogy mennyi minden érdekel, hogy véleményem van a világ dolgairól, és hogy szívesen gondolom végig az élet különös eseményeit. Korábban egyszerűen el sem jutottam idáig, mert soha semmire nem volt elegendő időm. S ez még csak a kérdés...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 61 = 69

Március haván

Asszonya vagy nappalnak s éjszakának, Míg a szívek egy dobbanásba válnak.   Símogató kezed közt tart egy álom, S elkísér csókba váló valóságon.   Mandulabarna

Teljes bejegyzés »

Beforratlan sebek

Beforratlan sebek   Már nem tudott sírni. A könnyei már régen elapadtak, és hiábavaló is lett volna. Csak belülről feszítette az a tehetetlen düh, elkeseredettség,

Teljes bejegyzés »

Életszeretet

Szeretem a szivárványt – az esőillatú napsütésben. Szeretem a tenger moraját – lágyan andalító szélben. Szeretem a csicseregve üdvözlő szép napfelkeltéket, S ahogy kávéillat-meleg, hűséges

Teljes bejegyzés »

Magánylátogató

Ma ellátogatott hozzám a magány. Köszönés nélkül ült mellém a padon. Nem háborgatott, csendben elmélázott. Gondoltam: Hadd maradjon, hagyom. Láthatatlan burokba rejtőzve lógatta lábát szótlanul,

Teljes bejegyzés »

Az üres marok

Hoztál valamit? – suttogta halkan, Miközben nagy, kék szemeit rám meresztette. A zsebem üres volt. Felemeltem gyorsan. Ő apró fejét a vállamba temette. Szólni nem

Teljes bejegyzés »

Őszintén

Nem vagyok szent. Még csak jónak sem mondható. Nem vagyok szerény, áldozatkész, Sem odaadó. Az önérzetem valahol odafenn az egekben, A kritikát nem tűröm, mert

Teljes bejegyzés »