Mint akkor ősszel
Sok levél lehullott azóta. Ősz múlt őszre,
tél után mindig vágyunk egy jobbra!
A tavaszok könnyű szellővel az időt
elfújták, mintha soha itt sem lett volna.
Mégis, egy villanásra egy mozdulat,
egy illat, egy arc, mely annyira hasonlít arra
az arcra, a múlt időket visszahozza.
Volt egy férfi. Sóhajom hozzá szállt újra
meg újra. Ifjonti szívem ismeretlenül is
csodás képességekkel jutalmazta.
A vonaton láttam reggelente. Nem szólt,
nézett csak előre. Ki tudja az a szép szempár
azt a megszeppent kislányt valaha meglátta-e?
Ki hozzá imádkozott, hogy hátha megúszná
a feleltetést, ha testet öltött Istene azon
a reggelen felé fordítaná a fejét egy percre…
Hány sóhaj szállt felé titokban, hány fohász
hangzott el abban a vasúti kocsiban,
Hol hosszú hónapokon át iskolába menet
hittem benne, hogy minden kétségemre,
minden félelmemre választ, gyógyírt lelek.
Sok éve már ennek. Nem hittem, hogy valaha
eszembe ötlik újra, s a múltom elmerengek.
De tegnap, ahogy ott ültél velem szemben,
egy apró fejmozdulatodra, az a kislány
varázsütésre előbújt belőlem.
S szememet, mint akkor, azon a vonaton,
azon a férfin, hosszan rajtad felejtettem.
Author: Apor Kata
Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány. Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár. Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk. Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik....