Nyugovóra tért Lelkek

Ebben a percben rátok emlékezünk,
Ki már nem vagytok e földön velünk,
szomorúság járja át lelkünket,szívünket,
Mert nem vagytok itt velünk, hogy fogjátok a kezünket,
Valahol máshol vagytok, lélekben onnan biztattok,
Arról a csodás helyről,miden nap reánk mosolyogtok,
Nem olyan könnyű nélkületek,
Tudni azt hogy nem lehetünk veletek,
Nem is engedjük el soha a kezetek,
Akkor oly magányos lenne lelketek,
Számotokra a szívünkben mindig lesz helyetek,
Ha eljön az idő újra találkozunk,
Addig pedig rátok gondolunk,
Nem mentetek el csupán egy csodás világba léptetek át,
Olyan helyre ahol nektek már senki sem árt,
E gyertya ragyogó fénye járja át lelketek,
Sosem feledjük el drága szívetek.

2019. November. 2.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Örökké kislányomnak

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

A világ

E világ annyi szép csodát ígér. Mi mégis  A magunk mikro-világában maradunk.  Lehetnék tudós, vagy híres űrkutató is.  De minenkinek “csak” Tünde-néni vagyok.     Csukva maradt

Teljes bejegyzés »

Nyomodban megyek

NYOMODBAN MEGYEK   Fehér selyempalástját Leterítette már a tél, Hó pereg a fákról, Szélorgona zenél.   Magasban sziporkázik Ezüstös boltozat, Hajlik áttetszőn Ég kékje alatt.

Teljes bejegyzés »

Szívemben a neved

Ahogy beléptél az életembe S nem hagytál elveszni a semmiben Lelkemmel egy olyan világba léptem be, Mit eddig még csak képzeltem. Úgy gondoltam, nem létezhet,

Teljes bejegyzés »

Lélektakaró-3.rész

Az ablak zsalugáterének rései között betüremkedő reggeli fénysugarak elűzték a sötétség gonosz árnyait Restellte, hogy ilyen sokáig aludt, lusta városi ember módjára, s amíg hosszan

Teljes bejegyzés »

Rózsák az asztalon

Edit Szabó : Rózsák az asztalon „Rózsabokor hajlik a domb oldalára”, onnan szedek egy csokorral a babámnak, hogy a két szemével úgy gyönyörködhessen, mindennap láthassa

Teljes bejegyzés »